Gerelyes Ede (szerk.): Közlemények 1978. Budapest Főváros Tanácsa Tudományos Intézményei (Budapest, 1978)
Intézményeink életéből
tott 66 óvodai, 200 alsó tagozatos, 220 felső tagozatos, 130 középiskolai nevelőt, valamint 20, igazgatókat és felügyelőket továbbképző, szakkádert, összesen mintegy 620 főt, akiket a szakmai-pedagógiai továbbképzési feladatok ellátásához kétéves képzésben részesített. Az oktatókádereken kívül az általános ideológiai továbbképzéshez kiválasztott és képzésben részesített 500 konferencia vezetőt. Ez az idősszak a továbbképzés történetének legszervezettebb és legradikálisabb korszaka. A részvétel az új tantervek, tankönyvek, pedagógiai és ideológiai művek megismerése érdekében — kötelező. Az intézet az oktatók előkészítőin kívül évente — minden csoport—foglalkozást összesítve — mintegy 7500 konferencia, illetve szemináriumi foglalkozást vezet, és 1350 bemutatótanítást készít elő. A továbbképzésnek ezt az intenzitását sok kifogás érte. Valamennyi pedagógus számára egyszerre a megfelelő színvonalat sem lehetett biztosítani. Rossz volt a pedagógusok általános helyzete és hangulata is. A minisztérium ezért a továbbképzési rendszert megváltoztatta. A négyéves kötelező általános továbbképzés, amely először tűzte ki feladatul azt, hogy a nevelők haladjanak át szaktárgyak egész tudományos rendszerén, a második év végén félbeszakadt. Helyette bevezetésre került az ún. periodikus továbbképzés, mely szerint a pedagógusok az 1954/55. tanévtől kezdve nem vesznek részt valamennyien szervezett továbbképzésben, hanem ötvévenként az ideológiai oktatásnak egy 2 éves, a szakmai oktatásnak egy 1 éves tanfolyamát kötelesek elvégezni. A továbbképzésnek az 5 éves periodikus rendszere is csak kétéves időszakot élt meg, mivel félbeszakította az ellenforradalom. A Budapesti Pedagógus Továbbképző Intézet a pedagógusok szakmai—pedagógiai—ideológiai átképzésének és továbbképzésének feldatán kívül feladatul kapta a hazai oktató—nevelő munka módszertanának széleskörű elemzését, valamint a szovjet módszertani művek figyelembevétele alapján az új magyar módszertani művek megalkotásának előkészítését. Az intézet módszertani kutatómunkája első állomásaként a minisztérium a Horthy— korszak oktatás — metodikájának kritikai feldolgozását jelölte meg. A kritikai feldolgozás vázlatos anyagát az Intézet 1953 végéig el is készítette, az anyag további feldolgozása azonban átkerült az időközben megalakult Központi Pedagógus Továbbképző Intézethez, mely a vidéki padagógusok továbbképzésének biztosítása végett alakult. Megalakulása előtt a budapesti intézetre hárult a vidéki oktató—káderek előkészítése is. A minden pedagógusra kiterjedő továbbképzés, ennek előkészítése, lebonyolítása, a résztvevők e célra készült kiadványokkal való ellátása, valamint az évenkénti vizsgáztatás (a minisztériumi rendelet a foglalkozásokon való kötelező részvételen kívül vizsgázási kötelezettségeket is előírt) teljes egészében lekötötte az Intézet erejét. A programjában szereplő más célkitűzéseinek gyakorlatilag alig tudott érdemben eleget' tenni. Súlyosbította a helyzetét (bár az iskolák életébe való betekintés, a káderkiválasztás stb. szempontjából kedvezőbbé tette) az a körülmény, hogy az 1957/58-as tanévben a minisztérium ráruházta a fővárosi középiskolák, a Fővárosi Tanács Oktatási Osztálya pedig az általános iskolák szakfelügyeletét. A főváros valamennyi pedagógusának egyidejű szakmai—pedagógiai továbbképzése, valamint a főváros valamennyi iskolájának szakfelügyelete egyetlen központi helyről szervezve és irányítva, az Intézet számára olyan feladatnak bizonyult, hogy a működési szabályzatában foglalt
