Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Váczi Piroska - Fekete J. Csaba: Főúri térrendszerek a dualizmus korában

megfelelő volt a meghívottak köre és száma is. Ettől függött, hogy mely szalonhelyiség, vagy szalonok nyíltak meg a látogató előtt. A délelőtti vagy délutáni fogadások (tea) helyszíne inkább a kis szalon, amely sok esetben a palota nyilvánosságnak szánt terei és a női lakrész közötti átmenetet képezett. Elhelyezkedését tekintve gyakran ez a szalon már a boudoirba (a nő nappali tartózkodásának A mozjgói Biedermann-kastély szalonja, 1896 előtt helye) nyílt. A férfi hasonló, kisebb fogadásainak helyszíne a dohányzó, amely szintén lehet a férfi lakosztály része. A szalonsor— amelyhez egy egész, más társadalmi osztályok által is átvett társasági létforma kapcsolódott — a palota legjellegzetesebb téreleme. Helyét az első emeleti piano nobilén már a 13. században felfedezhetjük az itáliai palotákban, és legtöbbször ezen a szinten találjuk tárgyalt épületeinkben is. Ez az egy, de leginkább kettő vagy három (enfilade-dal vagy anélkül) kapcsolódó terem a palota utcai traktusában helyezkedik el, mindig a főhomlokzaton. Ezek az épület legtágasabb és legszebb termei gazdag stukkó- vagy freskódíszítéssel is. Nagyságuk, alapterületük akár száznál is több vendég fogadására volt alkalmas. Egységesen megtervezett berendezésük egy-egy stíluskorszakot (reneszánsz, barokk, biedermeier) és színvilágot (a Wenckheim-palota ezüst és arany szalonja) képviselt. Gyakran erről vagy az elhelyezkedésükről kapták elnevezésüket — például sarokszalon. Jelen volt itt a fényűzés minden kelléke: értékes festmények, gyakran azok egész gyűjteménye, szobrok és más műtárgyak, drága fa- és tapétaburkolás, szőnyegek, zongora friss virággal. Mindez pazarul kivilágítva (korszakunkban ez gáz-, majd villanyvilágítás, de a gyertya is szerepet játszott még), illatosítással minden fogadóhelyiségben. Ez az a tér, ahol a művészetek számos ága igazán szerepet kap, hogy a tér igazán meg tudjon felelni valódi funkciójának, a reprezentációnak. A budai Karátsonyi-palota színházterme, 1896 előtt A helyiségek belmagassága itt a legnagyobb, ami a homlokzaton is megjelenik, s kívülről is láthatóvá teszi a szint kiemelt funkcióját. A padlóburkolat tölgyfa parketta, ellentétben a kevésbé hangsúlyozott terek (már a lakóterek is ilyenek) tölgyfa padlóburkolatával. Szinte mindenütt találunk kandallókat, például a Festetics-palotában vagy gróf Károlyi György palotájában, annak ellenére, hogy a légfűtés elterjedt fűtési forma volt a korszakban. A kandalló a reprezentáció kelléke, kialakításával a tér egyik dísze is volt egyben. Elhelyezése a hosszfalon maga köré vonta a társaságot. Kevésbé találjuk meg a sarokban, ahol inkább kályhák álltak. A kályhák személyzet által való megközelítésére gyakran a falban keskeny járatokat — futófolyosókat - alakítottak ki, hogy a kezelés ne zavarja a fogadóteret. A szalonsorhoz kapcsolódtak más nagyobb fogadóterek is: ebédlő mindig (ami nem a család mindennapi étkezésének volt a helyszíne), gyakran külön táncterem, a zenekar számára általában a galérián kialakított térrel, vagy más óriási fogadóterem (a Festetics-palota díszter-