Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Bibó István: Korai neoreneszánsz vonások Pollack Mihály művészetében
Pollack Mihály: A Pesten építendő Országháza terve, hosszmetszet, 1840 pejoratív, gunyoros hangsúllyal írt arról, hogy Pollack Mihály terve szerint minden bizonnyal „vagy a Redoutenak, vagy a Nemzeti Múzeum-épületnek a homlokzati mása épült volna fel a mai Engels téren. " 3 Ehhez képest előttem volt egy teljesen más, egészében se nem klasszicista, se nem romantikus, legfeljebb egyes részleteiben gótizáló terv, amelyről pályakezdőként is sejtettem, hogy fontos kérdéseket kell körüljárnom, ha tisztázni akarom helyét és jelentőségét akár Pollack életművében, akár a korszak magyar építészetében. A terv felbukkanását követő kutatás során sikerült felderíteni nem is annyira a terv készülésének előzményeit (ezek az országgyűlési, illetve a nádori iratokból már legnagyobbrészt ismertek voltak, elsősorban Zádor Anna kutatásai nyomán), hanem az 1840-ben elkészült terv sorsát az 1844-ben kiírt országháza-pályázatig. Számunkra most ennek a sorsnak csak rövid összefoglalása fontos. Miután az 1832-1836-os országgyűlés felkérte a nádort a Pesten építendő Országháza előzetes terveinek — ma így mondanánk: vázlatterveinek — és tájékoztató költségvetésének elkészíttetésére, és ezt az 1839—1840-es országgyűlés — nem sokkal megnyitása után - ismételten sürgette, Pollack Mihály 1839. december 22-én beadvánnyal fordult a nádorhoz. Ebben — az országgyűlésen elhangzottakra hivatkozva - megbízást kért az Országháza tervezésére. Mesterünk beadványára a nádor feltűnően gyorsan, december 25-i kelettel válaszolt, s e válaszában -a több évtizedes bizalmi viszonynak megfelelő tárgyilagos-baráti hangnemben — egy előzetes vázlatterv („vorläufige Skizze") készítésével bízta meg Pollackot, felkérve őt a terv mielőbbi benyújtására. Az idősödő mester addigi pályafutása alapján nem ok nélkül fűzött reményeket a tényleges megbízás elnyeréséhez. Végül azonban — önhibáján kívül — nem sikerült úgy elkészülnie a munkával, hogy arról az országgyűlésen döntés születhessen, s talán ez pecsételte meg tervének további sorsát. A tervet az addig szokásos módon közvedenül a nádorhoz nyújtotta be 1840 áprilisában, s joggal gondolhatta, hogy időben, hiszen az országgyűlés — hónapokra elegendő tárgyalnivalóval — még javában tartott, az országháza ügye harmadszor is szóba került, de a helyszín kijelölésére Pest városával még lépések sem történtek; gyors döntésre tehát nem kellett számítani. Politikai okokból azonban az uralkodó az országgyűlést májusban váratlanul berekesztette, a nádor az éppen megkapott tervet már nem tudta a tekintetes Karok és Rendek előtt bemutatni. Az Országháza kérdésének politikai kényessége jóval meghaladta akár a Ludoviceumét, akár a Nemzeti Múzeumét; emiatt a nádor az országgyűlés megbízása nélkül nem volt — vagy nem érezte magát -abban a helyzetben, hogy a helyszínről döntsön vagy a helyszínről tárgyaló bizottságot életre hívja; így az ügy a következő országgyűlésig semmit nem haladt, hivatalos fórumon szóba sem került. Pollack utólag bizonyára tett szemrehányásokat magának, hogy 1840 első hónapjaiban miért haladt lassan a terv készítésével; de ha tekintetbe vesszük, hogy a Múzeum építése teljes lendülettel folyt, akkor az Országháza-terv készítésére fordított három és fél hónap nem tűnik hosszú időnek, inkább kevésnek; s amennyire fontos volt a mester számára, hogy a tervek idejében elkészüljenek, épp annyira nem tehette meg, hogy elsiesse, elnagyolja a munkát, amelyen a kényszerű sietség még így is érezhető. A tervek a nádor hivatalában várták be a következő országgyűlést, melynek e célra kiküldött bizottsága 1843 őszén Pollack munkáját a képviselőknek ugyan bemutatta, de azután érdemi bírálat nélkül tette féke, legfőképp azért, mert először a konkrét hely kijelöléséről akart tár-3 VÁMOS 1963. 40. p. Magáról a vitáról: BlBÓ 1987; BIBÓ 2007.
