Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Névmutató

A neoreneszánsz az építészeti historizmusnak Európában az 1830-as, Magyarországon az 1860-as évektől széles körben érvényesülő irányzata volt, amely elsősorban az itáliai, esetenként a francia vagy a német reneszánsz építészet formaelemeit, kompozíciós eszközeit alkalmazta. A fővárosi építészetben az 1890-es évekig szinte egyeduralkodó stílus máig meghatározza az ebben az időben kiépült belső negyedek, városi terek összképét. Budapest Főváros Levéltára 2008 őszén, a Reneszánsz Év keretében saját terv- és fotóanyagára támaszkodva egy kiállításon mutatta be ennek a stílusnak a jellegzetes fővárosi emlékeit, főbb épülettípusait. A tárlatot gazdagon illusztrált kétnyelvű katalógus kísérte. A kiállításhoz kapcsolódó konferencia előadásaiból összeállított kötetünkben a korszak kutatói körülhatárolják a historizáló neoreneszánsz fogalmát és a stílus forrásait, bemutatják annak legkorábbi magyarországi jelentkezését, tárgyalják a városépítészetben is megragadható sajátosságait. Más tanulmányok azt vizsgálják, hogy a 19. század második felének építészeti feladatainál hogyan, milyen módosításokkal tudták alkalmazni a mintának tekintett reneszánsz épületek szerkesztési és formai megoldásait. Az előadások második része egy tervezői munkásság, városépítészeti egység vagy konkrét épület elemzése révén tárja az olvasó elé a főváros neoreneszánsz építészetét. Külön írások foglalkoznak a stílusnak egyes, az építészethez kötődő iparművészeti ágakban való megjelenésével, illetve egy kiemelkedő neoreneszánsz városképi együttes, az Andrássy út reprezentációjával az egykorú és a mai fotográfiában.