Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Rostás Péter: A Budavári Palota Hunyadi-terme

Senyéi Karolj: A Béke allegóriája a Budavári Palota belső díszudvarában, 1900 körül gazdasági kiegyezést meghosszabbító szerződést Auszt­riával, azaz 1898 elején nem volt érvényes kiegyezési szerződés a dualista birodalom két országa között. 1898 végén további bonyodalmakat okozott, hogy az ellenzék megtagadta a Ferenc József trónra jutásának 50. évfor­dulóján rendezett ünnepségeken való részvételt.6 Mind­ehhez társult még a budai Hentzi-szobor körül kirobbant botrány. A kormányzó Szabadelvű Párt két tűz közé kezdett szorulni: a Habsburg-hegemónia és a nemzeti önállóság szempontjait egyszerre kekett érvény­re juttatnia, azaz fenn kellett tartania a kiegyezés bizony­talan talajra épített alkotását. Ennek a kettősségnek a kifejezését tapasztaljuk a palota történeti dísztermeinek dekorációs programjában. A három terem elhelyezésén és ikonográfiái prog­ramján, úgymond politikai üzenetén túl Hauszmann Alajosnak a palota belsőépítészeti kialakításában is ellen­tétes tendenciákat kellett integrálnia, a különböző ma­gyaros stílustörekvéseket keUett egyensúlyban tartania. A királyi palota Hauszmann-féle dekorációjában a „magyar stílus" háromféle értelmezése különíthető el: 1. magyaros historizmus: a nemzetközi történeti stí­lusok beoltása magyaros motívumokkal; 2. magyaros motívumokkal „honosított" Jugendstil; 3. nemzeti tradicionalizmus: magyarországi történeti emlékek motívumainak hasznosítása. Az első variánssal — amelynek a Hauszmann által több helyütt kifejtett alapgondolata az volt, hogy nincs . 8 külön magyar stílus, csak magyar ornamentika van, — elsősorban a Györgyi Géza tervezte stukkódíszeken és használati eszközökön (étkészlet, porcelánszerviz, kan­dallóellenző stb.) találkozhatunk. A „magyar stílus" második változata a palotában a Faragó Ödön által tervezett parasztházban jelenik meg. Az osztrák iskolázottságú Faragó által ekkoriban képvi­selt Jugendstil alapú, népies motívumokkal dúsított stílust látjuk itt. 6 HANÂK 1999. kai Hetiszemle, 1899. augusztus 6. 14. p.; Veritas ßDolenecz 7 A budai várat utolsó leheletéig védő Hentzi egyike volt a király József]: Politika és Hentzi-szobor. In: Politikai Hetiszemle, 1898. kedvenc hőseinek. HANÁK PÉTER: Ferenc József hálószobája. november 13. 2—4. p.; Veritas [Dolenecz József]: Bánffy, Fejér-In: Élet és Irodalom, 1980. október 4. váry és Krieghammer. In: Politikai Hetiszemle, 1898. november A Hentzi-szobornak a budai Hadapródiskolába, a magyar tiszt- 20. 3—5. p.; A Hentzi-emlékről ld. még: CZAGA 2003.97-99. p. növendékek nevelőintézetének udvarára való áthelyezése körüli 8 HAUSZMANN 1900a. 27. p.; HAUSZMANN 1900b. 104-109. p.; belpolitikai botrányról: A Hentzi-emlék bcszentclése. In: Politi- HAUSZMANN 1903. 177. p.; HAUSZMANN 1912. 46. p.

Next

/
Thumbnails
Contents