Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)
Cs. Plank Ibolya: Dokumentálás vagy fényképezés? Új képek az Andrássy útról
A fényképek sokat tehetnek azért, hogy meglássuk az értéket abban, amit sokszor azért nem veszünk észre, mert túl közel van, mert nem ismerjük eléggé, vagy egyszerűen csak azért, mert régi és elhasznált. A 19. századi lakóépületek fényképezése tehát nem pusztán rutinfeladat, amit jól vagy rosszul, de el kell végezni. A feladatot abból a szempontból is mérlegelni kell, hogy az emberek számára az építészet a köznapi jelenségek kategóriájába tartozik. Amikor a vizsgálat tárgya a kulturális örökség valamely eleme, akkor szintén azt látjuk, hogy a műemlékek többsége használati tárgy, azaz főleg épület, vagy annak tartozéka. Nem határvonalakról érdemes tehát beszélni, hanem képekről és ezen keresztül tennivalókról, helyzetekről és jelentésekről. A különbségek úgyis megmaradnak, hiszen nem minden épület egyformán érdekes, és nem minden kép egyformán jó. Megkerülhetetlen kérdés, hogy a fotográfia hagyományos értékrendje szerint mi számít jó képnek. Ez a kategória sokáig egyet jelentett a szép képpel, vagy az olyan alkotással, amely megmagyaráz valamit a világból. Napjaink egyik tendenciája, hogy — jóllehet, a fényképészek nem hagytak fel az esztétikai érték keresésével — a korábban már emktett idő-szegmensen kívül inkább a köznapi jelenségekben rejlő humanitását hangsúlyozzák annak, amit fényképeiken feltárnak. Képek Budapestről, különböző szándékkal és céllal Nem feladatom, hogy áttekintsem a tematikus fényképezés követelményrendszerének alakulását. Csak utalni tudok az 1950-es években zajló műemléki és városképi vizsgálatokra, műemlékkataszterekre és műemléki topográfiákra, mert a rendszer kidolgozói — Horler Miklós, Pogány Frigyes és Komárik Dénes — konkrétan megfogalmazták a fényképanyaggal szemben támasztott igényeket. Ennek lényege, hogy a feldolgozás módját a nyilvántartások fajtájához igazították, a legrészletesebb képanyagot a topográfusoktól várták, bár ez az igény is inkább a terület lefedettségére, mintsem a feldolgozás 9 POGÁNY—HORLER 1953. 6. p. mélységére vonatkozott. Részletképeket csak abban az esetben tartottak szükségesnek, ha a műemléki érték kifejezetten az objektum részleteiben rejlett.9 A műemléki fényképezés mikéntjéről — tudtommal — azóta sem készült semmiféle útmutatás. Egyre kevésbé látok erre lehetőséget, mert a digitális technika elterjedésével gyakorlatilag mindenki annyit fényképez, amennyit tud, és ahogyan akar. Az elmúlt években mégis azt látom, hogy a történeti városrészek fényképezése, ha nem is divattá, de a városvédők kezében esetenként akár fegyverré is válhat. 2006-ban egy kisebbfajta mozgalom szerveződött a Középső-Erzsébetváros legrégibb 1865 és 1875 között épült házainak felvételére az egyik városvédő csoport kezdeményezésére. „... Megpróbáltuk ... megmutatni a zárt kertek, udvarok magával ragadó ismeretien, titokzatos világát. Egy-egy jellegzetes részlet felvillantásával pedig bepillantást szeretnénk nyújtani a negyed mai lakóinak életébe", írták a sokszorosított szórólapjukon. A civil szervezet tagjai természetesen egy teljesen konkrét cél érdekében ragadtak kamerát: a műemléki jelentőségű terület határainak Nagykörúton túk kiterjesztésére kívánták felhívni a figyelmet. Az amatőr- és hivatásos fényképészek között is vannak néhányan, akik a leltározás és a rögzítés szándékával gyűjtenek, illetve készítenek képeket Budapestről.10 Többször felmerült már annak gondolata, hogy érdemes lenne a különböző indíttatásból készült budapesti városképeket egy közösségi internetes portál alá szervezni térképekkel, tervekkel, lakónyilvántartó könyvekkel. A közzétételnek ez a modern formája az archívumokhoz hasonlóan végső soron a memorizálás és az emlékezés igényéhez kapcsolódik. A kortárs fotóművészetben a város és az épített környezet tematikája szintén jelen van. A szubjektív dokumentálásiak képviselői (Benkő Imre, Burger Barna, Gulyás Miklós, Jokesz Antal, Stalter György, Szilágyi Lenke és Vancsó Zoltán, ) általában úgy adnak karaktert a képeiknek, hogy részeseivé válnak annak a szituációnak, amelyet feldolgoznak, és jelként fotózzák a házakat és a városi életet. Mások (Barta-Zsolt Péter, Féner Tamás, Frank! 10 Közéjük tartozik Lábass Endre, akinek fényképei legutóbb Perczel Anna monográfiájában jelentek meg. PERCZEL 2008.
