Csáki Tamás - Hídvégi Violetta - Ritoók Pál (szerk.): Budapest neoreneszánsz építészete. Tanulmányok (Budapest, 2009)

Nagy Zita: A berendezett város - Fotográfusok az Andrássy úton (1875—1925)

Nagy Zita A berendezett város — Fotográfusok az Andrássy úton (1875-1925) A város, mint közösség és a benne lakó egyén össze­tartozás- és identitásmdatát, (ön)reprezentációs igénye­it, szándékait — egyfajta tágabb értelemben vett önarcképként — a városábrázolások jelenítik meg. A vá­roskép az időbeli folytonosság hordozójaként a közös történeti tudás, a közös emlékezet, a kulturális örökség integráns részévé válhat, és megfordítva, a megsemmisü­lő vagy feledésbe merülő látványok a kollektív- és egyéni emlékezet fehér foltjaiként világítanak. írásom — a fentiek jegyében — a 19. század utolsó har­madában megszülető modern nagyvárosi nyilvános te­rek térhasználati, illetve ábrázolási gyakorlatának műkö­désével foglakozik, és igyekszik azt a korszak fotográfu­sainak társadalmilag meghatározott, ugyanakkor mindig személyes látás- és kifejezésmódjának vizsgálatán keresztül bemutatni. A budapesti Sugár majd Andrássy út kiépítése nagy­szabású nyitánya, egyben katalizátora volt a város életé­ben később bekövetkező kulturális és társadalmi válto­zásoknak. Az itt zajló események példaként szolgáltak, az út pedig a város, sőt az ország tengelyévé, egyfajta szimbolikus főutcává, alkalmanként nagyszínpaddá vált, jóllehet a hétköznapokban a többi köztérhez hasonlóan ez is csak a legtriviáHsabb események megszokott színte­reként működött. E mindmáig megőrzött kettős karak­terével az Andrássy út a korszak vizuális (ön)reprezen­tációjának vizsgálatakor különösen izgalmas témául kí­nálkozik, annál is inkább, hiszen története - jelentősé-1 Köszönet a címért és az inspiráló gondolatokért Grunwalsky Ferencnek, aki egy 1977-es interjúban beszél állókép, film és történelem viszonyáról, archív képrészletek filmes felhasználási lehetőségeiről, 1919-es felvételekről, és Klöszről. Szerinte Klösz géből adódóan — képileg is gazdagon dokumentált, időben és térben jól körülhatárolható, korszakolható. A helyszín itt következő ábrázolásai konkrét példá­kon hivatottak városlakó és környezete organikus, mind­egyre változó kapcsolatát érzékeltetni: a születő főváros lakóinak a kezdetben idegenül ható, kulisszaszerű, hatal­mas terekben való elveszett bolyongásától e terek meg­szokásán keresztül a folyamatnak addig a szélső pont­jáig, amikor az itt élők eljutnak a korábbiakban látszólag fegyelmezetten követett térhasználati gyakorlat és szabá­lyok nyílt elutasításáig, ahol a rendet a rende(ze)tlenség váltja fel, a közösség egyes tagjai, csoportjai pedig immár tudatosan és tevőlegesen is részt követelnek és vesznek tágabb környezetük, a közterek (áralakításában, és azok ábrázolásában is. Mindezt tipikus fotográfiai műfajokon, a korszak első felét inkább jellemző városi táj- (azaz ut­ca- és épületképek), utóbb a periódus második felében túlsúlyba kerülő eseményképek jelzik. A fotográfiák elemzése közben igyekszem rámutatni e képek alkotói­nak a városi társadalom önreprezentációjában és a városimázs kialakításában betöltött szerepére, valamint a kor társadalmában elfoglalt — mindeddig talán kevesebb figyelemre méltatott — rendhagyó státuszára is. írásom sokat köszönhet a város-, a társadalom-, az építészettörténet valamint a fotográfia témakörében született munkáknak, ám nem szándéka felmondani azokat.1 Egyfajta szubjektív értelmezési kísérlet inkább, amelynek bázisául néhány ma is kézbe vehető eredeti fo­úgy dolgozott, mint egy nagytotálokban gondolkodó filmes, aki segédeivel „berendezte a várost". HERNÁDI-GRUNWALSKY 1977. 350. p.

Next

/
Thumbnails
Contents