Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

„A feladat akkor [ti. 1956 novembere után] az volt, hogy ezeket a nem kívánatos reakciós [papij erőket egymástól elszigeteljük, sőt tovább menve, egymással szembeállítjuk [sic!], s a szó legszorosabb értelmében mondva, egymással veressük őket agyon, illetve elsősorban erejüket kössük le ilyen purpalléval [sic!], másrészt őröltessük fel egymással az erkölcsi alapjukat és harci kedvüket. Ennek a tervnek az elmúlt év alatt a különböző szakaszokban mindig megvolt a maga sajátossága. Ezekről az elvtársak részleteiben tudnak, hiszen ezt többször elmondtam értekezleteken és egyéni beszélgetések keretében." Ezekről a jelentős döntési pillanatokról tehát minden bizonnyal soha nem fogunk már lényegesen többet megtudni. (E mintegy másfél éves periódusnak — ellentétben más évekkel — általában véve sincsenek írásos nyomai az adott helyen.) Az ügyek hivatali dokumentálása a 70-es évektől némileg kiterjedtebbé és rendszeresebbé vált ugyan, ám, lévén hogy a politikai-adminisztrációs kultúra ekkor már nem kívánta meg az olykor apró részletekre is kiterjedő hierarchikus irányú tájékoztatást, számos mozzanatról még kevésbé értesülhetünk, mint a megelőző időszakban. Csökkentette az adminisztrációs információkat az is, hogy a változó politikai légkörnek megfelelően mérséklődött a papokkal szembeni „berendelősös" gyakorlat, s a titkárok mind többet „tekeregtek" a „terepen". A forráskeletkezés legfontosabb gátját azonban továbbra is intézményi tevékenység önértelmezése jelentette. 2) A Hivatal munkájában az 1970-es évek második felétől bevezetésre került az un. tervszerű befolyásolási munka, a papság, illetve az egyházi élet mindennapjait irányító eljárások korszerűsített gyakorlata. Az új módszer lényege abban állt, hogy pontosan felfektették „kivel, mit, hogyan kívánunk elérni". A személyi lapok „naprakész állapotban" tartalmazták —