Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Tyekvicska Árpád: Az ő titkaik, a mi titkaink

vezetői már jóval a Dimagate kirobbanása előtt tudták, hogy kik fürkészik titkaikat, lehallgatták a fürkészek beszélgetéseit, tudták, hogy már van kamerájuk, hogy már indulnak is És mégsem tettek semmit. A közszájon forgó legenda szerint a lehallgatási jegyzőkönyveket előbb le kellett írni, aztán iktatni, láttamoztatni, megküldeni, stb. Amit december végén rögzítettek — így hírlik — azt a szolgálat vezetői csak január elején olvasták. A kormány elhatárolódó nyilatkozata azután nyilvánvalóvá tette: a hónapok óta folyó bizonytalanságnak vége, a III/III. Csoportfőnökség megszűnése egyben a többi szolgálat belépője az új korszakba. Amit kivívtak, csupán személyüknek szólt, biztosíthatták egzisztenciális létüket, túlmentve és magukban hordva titkaikat, titkainkat. („Az az éjszaka nagyon nehéz volt a számomra, amikor a Dunagate-ügy kirobban — nyilatkozta később a szolgálat vezetője — a III-as csoportfőnökség apparátusa azonnal összeült, és egy alternatívát helyeztek az asztalra: amennyiben nem kapnak megfelelő védelmet, akkor sok mindent nyilvánosságra hoznak.") A Dunagate lecsengésével egyben kimúlt egy izgalmas — egyesek által oly nagyon remélt, mások számára bizonyára hidegrázó — lehetőség. A rendszerváltozás sem tett bennünket saját javaink: titkaink birtokosává. 2. Jung szerint valahányszor megszokottá és titoktalanná lesz a számunkra egy-egy istenkép, más kultúrák képeihez fordulunk, mert szakrális aurájuk csak az egzotikus jelképeknek marad. 1990-ben a Cég titkaiba való beavatásunk az aura elvesztését jelentette volna. Márpedig nincs olyan titkosszolgálat, amely önként — valamiféle alkotmányos, filantróp meggyőző-