Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)
Majsai Tamás: Kinek a titka?
sában és a harmadik világ befolyásolásában moszkvai igényeket is szolgálva végzett tevékenysége.) 2.5) Az ismeretes kül- és belpolitikai fejlemények, s részint a megelőző időszakok egyházpolitikai irányvonalának a következménye is volt, hogy a lelkészek társadalmi (és politikai) pozíciói a 70-es évekre mind stabilabbakká váltak, tevékenységük pedig fokozatosan önállósulhatott. E jelenség csapódott le az egyházügyi nyelvezet metaforikus frazeológiájában, amikor úgy fogalmaztak, hogy a papság zöme pasztorációs munkájával jól segíti a hívő környezetet abban, hogy lelkiismereti konfliktus nélkül vállalhasson részt a szocializmus építésében. A folyamat ezzel együtt nem volt könnyen érthető az egyházügy körében. A megyei munkatársak keservesen birkóztak (igazi „lelkiismereti konfliktusokat" élve meg) az eddigi „fejlődéstől" elütő mássággal, s annak valódi horderejét egyelőre csak nehezen is voltak képesek felmérni. Kiváltképpen, hogy az egyházi aktiválódás és a szocialista fejlődés futurológiai víziója közötti mélyülő diszkrepancia lendületét olyan idegenszerű fejlemények gyorsították, mint kívülről a Helsinki-folyamat, belülről pedig a fokozódó gazdasági nehézségek, a különféle szociális gondok, valamint az artikulálódó eszmei és politikai ellenzék kezelésének akut társadalompolitikai problémája. Tanácstalanságuk hű tükre volt, hogy az újszerű helyzet kezelésének és tolerálásának eszközét mind gyakrabban találták meg az értelmezésben (ami egyébként fontos eleme lett a jelenség társadalmi tényezővé válásának). Magyarázataik egyik legmarkánsabb (és mellesleg a legtöbb valóságtartalommal bíró) eleme volt, hogy a papoknak társadalmilag hasznos területre orientálásával — valójában a konzervatív erkölcsrendészeti és betegápolói szerepkör zónájába terelésével — le lehet kötni az egyházak részben politikai síkon, részben pedig a közvetlen vallásosság területén bármikor problematikus jelenségeket produkálni képes energiáit. Az egyik 1980-ban kelt jelentésben er-