Közérdekű iratok, adatok és az állampolgár. Levéltári Nap BFL, 1996 (Budapest, 1997)

Majsai Tamás: Kinek a titka?

csekélyebb túlélésstartégiai jelentőséget, s hogy a korabeli egyházi vezetést is megtévesztette a soraik között artikulálódó evilági indifferencia. (A hivatalos nyilatkozatok és határozatok gyakran ostorozták a világidegen vallásosságot, a társadalmi jelenlét aktivisz tikus-építő lázát nem igazán átérző un. „terméketlen" kegyességet. A nyújtott támogatás ezzel szemben csak jelképes erejű volt. Annak ellenére, hogy a negatív verdiktet nemegyszer éppen azok mondták ki, akik sok tekintetben velük azonos tradíció gyermekei voltak. Igaz, ekkor már egyértelműen e vonulat aktivista-messianisztikus árnyalatát képviselve.) Az 1956 utáni szituáció néhány egyházpolitikai eleme 1) Az 1956 utáni évtizedekben átrajzolódtak az egyházpolitikai erővonalak. A forradalom utáni időszakban bekövetkezett átmeneti szigorodást követően (ld. mindenekelőtt a ius placeti-t bevezető hírhedt 1957: 22. sz. törvényerejű ET-rendeletet, valamint a forradalomban résztvevőkkel szembeni retorziókat) viszonylag gyorsan érzékelhetővé vált, hogy a hatalomnak nem áll érdekében sem a kadáver-egyházpolitika, sem pedig a megelőző időszak monolit ellenségképre épülő koncepciójának fenntartása. Sőt, hogy az előtte tornyosuló feladatokkal szemközt (belső széttagoltság mérséklése; nagy társadalmi programok, mint pl. a TSZ-szervezés; legitimitási problémák) határozottan rá is van utalva egy, az eddigitől eltérő egyházpolitikai praxisra. Az ismeretes 1958-as júliusi PB-határozat ennek az irányváltásnak volt mérföldkövet jelentő lecsapódása. (A dokumentum történelmi karrierjéhez tartozik, hogy csíráiban tartalmazta a marxista eschatológiának azt a revízióját is, amit majd Lukács József—az ÁEH egyik belső ideológusa — dolgozott ki 10 évvel később fogalmi értelemben is. Ti. annak a deklarálását, hogy a vallás megszűnése nem előfeltétele a szocializ-