Kossuth Lajos alkotmányterve (Budapest, 1994)

hatalomban hanem a szabóságban keresem. Beszéljenek „erős kormányról" azok, kik a „ rend" ürügye alatt uralomra vágynak. Én azt hiszem, hogy a rendnek nincs erősebb biztositéka mint a megelégedés, melly csak szabadság alapján lehetséges. Én tehát ellene vagyok a központosítás eszméjének, én gyűlölöm a mindenhatósági irányt ugy a törvényhozó, mint végrehajtó hatalomnál és soha sem fogok kezet nyújtani olly intézvények behozatalához, mellyek egy részt ellenkeznek az emberi-jogokkal, miket az államnak védeni, s nem elnyelni kell; más részt ellenkeznek a political szabadsággal is, mert a hatalmat csak a szabadság rovására lehet öszpontositani. Én azt óhajtom, hogy ugy az emberi-jogok mint a political szabadság minden csorbítás ellen biztonságban legyenek. Ezen szempontból indulva íme feljegyzem a vezéri elveket, mikre Hazám jövendő szerkezetét fektetve látni „óhajtom ": Fő alap elv- a népfelség vagy is önkormányzat Nép alatt értem a honpolgárok egyetemét. Ezen

Next

/
Thumbnails
Contents