Levéltár és nyilvánosság - Levéltári Napok BFL, 1992 (Budapest, 1993)
Kádár Zsuzsanna: Az információszabadság kérdései Magyarországon
tabu azért is különösen sérelmes, mivel a korábbi időszakból örökölt, véglegesen elavult jogszabályok alapján minősítenek a hatóságok. Még ma is olyan a helyzet sok vonatkozásban, mint az "anti-világban", mikor voltak történészek, akik kutathattak és voltak akik nem. Változatlanul főként a kutatókat és az iratokat is korlátozzák. Még azok is, akik bejutnak, hozzájutnak a "hét lakat alatt őrzött" iratokhoz, valamiféle manipuláció áldozatai. Sovány vigasz, hogy a cenzorok - akaratukon kívül sokszor rosszul működnek, kiadnak olyan anyagokat is, amelyeket nem akarnak! Mindezen követelmények megvalósításához létre kellene hozni - Hajdú Tibor ötletére - egy olyan érdekegyeztető tanácsot, mely valamiféle társadalmi kontrollszervezetként alakulna meg történészek, levéltárosok és a hivatal részvételével. Felvetődik az a kérdés is, hogy 30 év után mi az ami titkos, s hogy az iratképző főhatóságnak miért van joga utánanyúlni az iratoknak?! 40 Végre rendet kellene teremteni a különböző iratképző szervek engedélyeztetési szempontjai között, s amennyiben értelme van, egységesíteni kellene azokat 41 Budapest, 1993. január 15. 40) Oroszországban például a titoktartási idő 30 évre liberalizálódott, s egyetlen hatóságnak sem áll jogában önhatalmiílag ennél hosszabb időre titkosnak minősíteni egy dokumentumot! Erre ott egyedül a parlament és a Legfelsőbb Tanács jogosult, (in.: interjú Rudolf Pihojával, az Oroszországi Állami Levéltár vezetőjével, Köztársaság, 1993. január 8. 38-39. lap) 41) Ne legyen joga az engedélyezés, mindez a levéltárat illesse meg a maga természetes módján! Egyé-telmű jogszabályok kellenek, hogy adott esetben még a levéltáros se mérlegelhessen, hogy kiadja vagy sem az adott anyagot.
