Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)
területet megosztó - szervezeü átalakítás, melynek előkészítése már 1911-ben elkczdődött, 199/ nem volt kellően átgondolt, különös tekintettel arra, hogy a XIV. ügyosztály döntően szociálpolitikai feladatköre jellegében is eltért a tanügyi ágazatétól. A forrásanyagból megállapítható, hogy a XIV. ügyosztályba sorolt oktatási ágazatok nagyobbik részét ténylegesen - 1912 után is - a VII. ügyosztály igazgatta, de az átfedések okozta problémák miatt már 1913-ban módosításra került sor. Bárczy újabb rendelkezéséből 200 ' kitűnik, hogy a kettéosztás nem vált be a gyakorlat során, ezért ismét a VII. ügyosztály hatáskörében összpontosítja az oktatási ügyeket. A fővárosi tanügyi igazgatás alapvetően liberális jellegű, progresszív, de felülről vezérelt mechanizmusával nem lehetett igazi erjesztője az oktatás gyökeres, polgári típusú átalakulásának. Az európai liberalizmus klasszikus értékei csak felszínesen voltak jelen a népiskolai oktatásban, s a demokrácia szelleme éppen csak megérintette a fővárosi iskolákat. A minisztérium és a tanács által központilag irányított, egységes oktatási rendszer, a hierarchikus tagoltság mellett a tantestületek csak korlátozott önállóságot élveztek, s bár a tankönyv-választás jogát a kezükbe helyezték, valódi iskolai önkormányzatról nem beszélhetünk. A tanács továbbképzésekkel, a tanítóegyletek anyagi támogatásával, a sajtó-nyilvánosság biztosításával igyekezett gyorsítani a pedagógusok önszerveződését, de az irányításban való igazi részvételükhöz - úgy vélték - még hosszú felkészülési idő szükséges. Az ellentmondásos fejlődés az oktatás jellegében, a közvetített értékekben is megnyilvánult. A népoktatás belső szerkezetében is a hagyományos értékeket őrizte, nem tudott új értékrendet közvetíteni a heterogén fővárosi ifjúságnak. A társadalmi struktúra átalakulása megkésve követte az iparosodást, a társadalmi rétegek közötti - az életmódban és értékekben megnyilvánuló - nagy különbségek a fővárosban is tartósan tovább éltek, az iskola csak kismértékben tudott a közelítésben szerepet vallani. Az indulási különbségek mellett a pályaválasztási lehetőségeket a magas iskoláztatási költségek is korlátozták, ezzel is konzerválva a rétegspecifikus szelekció mechanizmusát. Ez az ifjú nemzedék - főként annak periférikus társadalmi helyzetű, nagyszámú rétege - önálló orientáció és alapműveltség hiányában képtelen volt az új szellemi áramlatok befogadására, értékelésére, s ugyanakkor védtelen a különböző irányú demagógiákkal szemben. A fővárosi oktatásban indított reformfolyamat sajátos ellentmondása, hogy intézkedéseivel a tanács sok esetben ugyanazt a felülről vezérelt struktúrát erősítette, mely ellen időnként maga is hadakozni kényszerült. A Bárczy irányította oktatáspolitika mégis - szándékaiban, törekvéseiben, kezdeményezéseinek jellegében - leginkább az Eötvös József nevével jelezhető liberális tradíció korszerű folytatását jelentette, s olyan örökség, melynek számos eleme napjainkig meghatározó szerepet játszik az oktatási reformok meg-megújuló sorában.
