Erdei Gyöngyi: Fejezetek a Bárczy-korszak történetéből. Budapest művelődéspolitikája a századelőn (Budapest, 1991)

V. A fővárosi közoktatás 1. Műveltségi szint és helyzetkép Mielőtt a korszak nagyszabású fejlesztéseiről szólnánk, vizsgáljuk meg, milyen volt Budapest népességének műveltségi szintje a századforduló idején. 1900-ban a - 6 éven felüli - lakosság 88,2%-a ír és olvas, az arányok azonban nemek szerint eltérőek. A férfiak 92,7%-ával szemben a női népesség 84%-os arányban rendelkezik a műveltség e nélkülözhetetlen alapjával. Az összlakosságban 21,5%-os az analfabéták aránya, ami az országos átlaghoz viszonyítva kiugróan magas. A műveltségi állapotot a korabeli statisztikák felekezet szerinti bontásban is megmutatják. Az analfabéták aránya közel azonos szintű az evangélikus, a református és az izraelita felekezetnél, -18,0, 18,1 illetve 18,2%, - s ennél magasabb, 23,6% arómai katolikusoknál. Az arányok egyértelműen utalnak a polgárosodottság, a társadalmi struktúrában elfoglalt hely és a műveltségi színvonal összefüggéseire. A zsidó népesség döntő többsége ipari és kereskedelmi vállalkozásokban, a hiteléletben, s az értelmiségi pályákon vállalt részt a társadalmi munkamegosztásban. A zsidók a századforduló Budapestjén a 703 448 fős összlakosság 23,6%-át, míg a római katolikusok 60,1%-át adják.

61/a Az oktatás szempontjából fontos tényező a nyelvismeret is. A városegyesítést követő időszakban gyors ütemben haladt a fővárosba betelepült lakosság magyarosodása. 1880ban a lakosság 70,4%-a beszélt magyarul és 74,3%-a németül, 1900-ra a magyarul tudók aránya 91,5%, s a német nyelvtudás visszaszorulóban van, a lakosság 55%-a beszél németül, bár mindkét nyelvet használja a lakosság 40,7 %-a. A magyarajkú népesség aránya 79,6%, ami az 1880-as 56,7%-ot alapul véve jelentős növekedés. A német nemzetiség aránya 1900-ban 14%, a tót (szlovák) népességé 3,4 %. Ha a műveltség alapszintjét vesszük, a magyar és német lakosságban az analfabéták aránya az összlakosságéval azonos szinten van, s lényegesen magasabb a szlovák népességnél: 40,6%.

61/ A legnagyobbrészt szlovák eredetű napszámos réteg gyermekei kevésbé iskolázottak, s az alacsonyabb társadalmi rétegeknek - a nemzetiségi státusból adódó hátrányok mellett - az elemi létfeltételek megteremtése is óriási gondot jelent. A lakosság többségének az írás-olvasás ismeretét alig meghaladó műveltségi színvonala miatt a fővárosi oktatásigazgatás hangsúlyozottan foglalkozott azzal, hogy a gyermekeket az elemi ismereteken túl bizonyos mértékű „polgári műveltséggel" készítse fel a városi életre, vagyis egy kiegészítő szocializációs funkciót kívánt betölteni. Erre annál is inkább szükség volt, mert az itt élő lakosság rendkívüli heterogenitása miatt csak kialakulóban volt a sokszor hiányolt, sajátos városi kultúra, s a népesség nagy többségének vidékről hozott hagyományai miatt tovább éltek a dzsentri-népies eredetű kulturális szokások és viselkedésformák. A kialakuló városi tömegkultúra - melyet a felszínen a népszínművek, a cirkusz és az egyre inkább tömegméretűvé duzzadó ponyvairodalom jeleztek - ezen a nyomvonalon haladt és egyre távolabb került az elitkultúrától, mely ekkortájt fordult el gyökeresen a kiüresedett „néphagyománytói", hogy új formákat keressen. A korszak népoktatásának kereteit a fővárosban is az 1868-as népoktatási törvény határozta meg. A törvény kötelezővé tette a 6-12 éves korosztály iskoláztatását, a 12-15 évesek számára pedig az ún. ismétlő iskolák látogatását, amennyiben más oktatási formában nem vesznek részt. Az előírt alapképzés azonban ellentmondásos módon valósult meg. A hatosztályos népiskola hosszú ideig csak lehetőségként létezett, s a fővárosban is - az