Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Bevezető

vélük tudni az inkriminált időszakról, de azzal is tisztában kell lennünk, hogy többek között a források hatalmi erővel történt elzárása miatt, még mindig hiányoznak az alapkutatások. Tudásunk mélyítésre szorul. Erre tesz kísérletet a maga szerény eszközeivel ez a könyvecske is. Vázát a szűk körben lezajlott konferencia kronológiai és szerkezeti logikája adja. Az első tanulmány, mintegy a problémakör földrajzi helyét és a politikai mozgások irányát kijelölendő, Nagy-Budapest kialakulásának történeti előzményeit és folyamatát vizsgálja. Feltárja a racionális elemeknek és a pártpolitikai szempontoknak azt az egymásba mosódását, melynek eredménye lett a máig problémás, területében és lélekszámában megnövekedett főváros. Az első összefoglaló jellegű írást egy speciálisabb, szűkebb problémakört feltáró munka követi. A koalíciós időszak várospolitikai csatározásait mutatja be a viták stílusát idéző látletet. A szerző bőségesen „beszélteti" forrásait. Jól érzékelteti, hogy a vitatkozáskultúránk történelmi hiányosságait felemlegetőknek, a tolerancia hiányát magyar történelmi fátumként kezelőknek csak akkor van igaza, ha néhány személyről és egyetlen pártról beszélnek, valóságos történelmünket pedig a proletárdiktatúra hatalomra kerülésétől eredeztetik. A következő két tanulmány a főváros önkormányzati szerveinek, ill. azok egyes részeinek a leírásával foglalkozik. Híven ábrázolják azt a szűk teret, ahol „magányos hősök" ideig-óráig némi eséllyel küzdhetnek az egyre erősödő egyeduralmi törekvés ellen, majd a helyükre lépők hogyan válnak az egyetlen párt ügybuzgó és vak kiszolgálóivá. A négy írásból elénk tárul a város és vezetése, az autentikus vezetőktől megfosztott tanácstestület és a háttérbe, passzív rezisztenciába szorított civil társadalom. Érzékelhetővé válik a kezdet, a folyamat és az eredmény. A kötet második részének, akárcsak a konferencia második félidejének az anyaga kissé eltávolodik a közvetlen várospolitikától. Egyszerre emelkedik fel - az ötvenes évek általános problémáiról beszélvén- és fókuszál bizonyos tipikus reprezentatív problémákat eseményeket választván elemzése tárgyául. Minden korszaknak megvannak azok a vezérmotívumai, melyek kifejtésekor az egész valóság mint cseppben a tenger mutatja meg magát. így van ez az ötvenes évekkel is. Az itt kiválasztott két mikrotéma közül az egyik: a vezér helyének meghatározása a társadalmi viszonyrendszerben, a másik: a munkaverseny kérdése. A „Rákosi Mátyás Művek" c. tanulmány a Rákosi kép megrajzolására tesz kísérletet oly módon, hogy feltárja az ünnep (birodalmi és provinciabeli) sajátosságait, a karizmatikus és a paternalista vezér különböző, de mégis egy célt szolgáló megjelenítési és dicsőitési formáit. Elemezvén Sztálin és Rákosi ábrázolásait bepillantást enged a korszak képzőművészettörténetébe is. A munkaversenyek, mint a voluntarizmus, a kizsákmányolás új formái, az új sztártfpus kinevelői elsősorban, mint munkamódszeri tényezők voltak a kor lenyo-