Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szücs György: A Rákosi Mátyás Művek

Sztálin virággal keretezett arcképével érkeznek, a könyv végén a kivilágított Szabadság-szobor. Ezekből, az egész korszakban használatos sztereotípiákból is kiderül, hogy az államideológiává növesztett politikai mítosz két vonulatból fonódik össze. Az új hatalom nem kevesebb igénnyel lép fel, mint azzal, hogy új történelmet írjon, amelyet a Szovjetunió példájából és a vállalható nemzeti hagyományból állít össze. „Amint látjuk, tisztelt Hallgatóim - mondta Farkas Mihály 1949-ben -, lényegében a szocialista forradalommal, a szocializmus győzelmével kezdődik az emberiség igazi története. S miután a szocializmus elsőízben a Szovjetunióban győzött, az emberek igazi története, az a történelem, amelyet az emberek pontosan irányítanak, a Szovjetunióban vette kezdetét."

5 Nem kell tehát mást tenni, mint hazai viszonyokra alkalmazni az ott elért eredményeket, hogy nálunk is megvalósuljon az eddigi legtökéletesebb államrend. Arról pedig, hogy a Szovjetunióhoz fűződő viszony milyensége korántsem választás eredménye, sokkal inkább az ittfelejtkezett katonai apparátus jelenlétének következménye, már egyre kevesebben beszéltek. De néhányan azért felidézhették magukban Szekfű Gyula fájdalmasan kétértelmű szavait, amelyek a Lenin halálának 22-ik évfordulójára szervezett ünnepségen hangzottak el az Operaházban. „Ez a tavalyi felszabadítónk - egyetlen hatalmas, világhatalmas szomszédunk itt fog mellettünk állani és sorsunkra nem kisebb befolyása lesz, mint akkor, amikor megmentette ezt a megmaradt magyarságot. Meg kell tehát ismerni gondolkodását, nehogy szavunk elszálljon mellette és az övé ne érjen el bennünket."

6 Magyarország önmagáról alkotott képe egyre tisztább kontúrokkal rajzolódott ki, az új embertípus meghirdetői az egyetlen igaz út lehetőségének tudatában hárítottak el mindenfajta kétkedő megfogalmazást. A Szovjetuniót bemutató hatalmas szó- és képzuhatag mindent elárasztott, s kiszorította a másfajta megoldásokat kereső gondolatokat. „A Szovjetunió új embere - írta Gorkij még 1932-ben - egy új világ megteremtőjének érzi magát és ha ma egyelőre küzdelmes körülmények között él is, tudja, hog)- célja ezeknek a létfeltételeknek a megváltoztatása. Ebbe az irányba tör értelmes akarata és ezért nem ismeri a pesszimizmust. Fiatal ő, nemcsak élettani, de történelmi értelemben is. Fiatal erő, amely éppen most ismerte fel kijelölt útját, jelentőségét a történelemben."

7 Az emberek nem elszenvedői többé a történelemnek, hanem öntudatos alakítói: „a szocialista élet alkotóművészei". Az áldozatos jelen hősei megteremtik utódaiknak azt a boldog jövőt, amelyért az elmúlt korok haladó elméi hiába küzdöttek. A lenini-sztálini eszme mellett itt jelentkezik a saját történelem átértékelése, s a nemzeti hagyományok beépítése az ideológiába. E „redukált történelemfilozófia" szerint a magyar történelem nemcsak az elnyomott osztályok harca a kizsákmányolók ellen, hanem az ország fegyveres küzdelme is az idegen elnyomókkal. I la a múlt haladónak ítélt eseményeit kiválogatjuk, s a jelen realitásait szabadságként fogjuk fel, röglön kialakul az a látványos jövőkép, melynek megvalósítása a nemzet törté-