Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szabó Klára: A tanács és a párt kapcsolata az ötvenes évek első felében

zetének megrendítő dokumentuma az 1953. március 27-i ankétról készült jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvből kiderül, a PB elé terjesztendő jelentés megtárgyalására összehívott ankéton részt vettek a fővárosi tanács vezetői, kerületi VB elnökök, a Belügyminisztérium képviselői, ill. jelen volt Keleti Ferenc az MDP KV Adminisztratív Osztályának vezetője. A tanácsi vezetők helyzetét, a velük szembeni elvárások bizonytalanságát jelzi az értekezlet menete. A felszólalók egymás után sorolták a város gondjait, a lakáskérdéstől az oktatási intézmények fejlesztésének nehézségéig, hosszasan vitatkoztak a legfontosabb beruházási igényekről, s ezek rangsorolásáról. A vita második felében kért csak szót Keleti Ferenc, aki a jelenlevők nyilvánvaló megdöbbenésére arról tájékoztatta hallgatóit, hogy a jelentés készítéséhez új szempontok merültek fel, a feladatokról, főváros távlati fejlesztési tervéről majd döntenek az illetékesek, most nem erről kell jelentést készíteni, ill. vitatkozni. A Politikai Bizottság elsősorban arra kíváncsi - 6-7 oldalnyi terjedelemben - hogy a tanács vezetői hogyan, milyen eredménnyel végzik munkájukat, aminek alapján Rákosi elvtárs majd meg tudja mondani, mit kell csinálnia a jövőben a tanácsnak. Szavaiból az derült ki, hogy a Politikai Bizottságot érdekli ugyan a főváros helyzete, de még inkább vezetőinek tevékenysége. „Az érdekel bennünket - mondta - hogy a fővárosi tanács vezetői mennyire állnak helyt, úgy vezetnek-e mint ahogyan a fővárosi tanács vezetőinek kell, vagyis: a dolgozókra támaszkodva, a bürokráciát minél kisebb területre szorítva és harcban az ellenséggel szemben. A főváros vezetői megjárták Moszkvát, Leningrádot, Kievet, voltak Bulgáriában, Prágában, Varsóban - és így tovább... A kérdés az, hogy mi az elvtársak véleménye arról, hogy a mi fővárosunknak vezetői mennyire támaszkodnak a rendkívül fejlett szovjet tapasztalatokra, figyelembe véve persze, hogy amit ott harmincöt év alatt produkálni tudtak, azt mi két-három év alatt nem tudjuk megcsinálni: a követelményeknek tehát mérsékeltebbeknek kell lenniük. De mennyire veszik figyelembe a roppant gazdag tapasztalatokat, amelyekből sok mindent használni lehet és esetleges felhasználásukkal milyen eredményeket értünk el?!" Az írásos anyag ismeretében, az ankéton elhangzottak után Keleti Ferencnek választ kellett adnia a város lakásügyi, közlekedési, élelmezési stb. nehézségeinek megoldására. Nem ígért, nem ígérhetett több lakást kiegyensúlyozott közellátási. A hiányosságokért a tanács vezetőinek munkáját bírálva, a felelősséget rájuk hárította át. A közellátásról szólván megállapította „... a lakosság ellátásáról Pártunk és kormányunkgondoskodni tud.", majd elismerve némi nehézséget arról beszélt, hogy a Politikai Bizottság arra vár választ: „I logyan vélekednek a dolgozók: vajon csakugyan nem lehetett biztosítani, hogy a fogyasztók minden nap hozzájussanak ahhoz, amihez pénzük ellenében hozzá kell jutniok az adott ellátási lehetősegek mellett? Ha hibák, panaszok vannak, felfigyellek-e rájuk, intézkedtek-e? Ha kellett lecsuktak-e valakit, vagy elmozdítottak-e helyéről valakit? Vannak akik gorombák, durvák, a kormányra tolják a felelősséget. Szóval harcos-e a tanács, a fogyatékosságok, hibák kíméletlen ostorozásában? Intézkedett-e ha a dolgozók ügyeit valahol nem jól reri-