Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szabó Klára: A tanács és a párt kapcsolata az ötvenes évek első felében

A mindent átható voluntarista szemlélet a rendszer nehézségeinek nagyobbik részét - ősi módszerrel - a végrehajtókra igyekezett áthárítani. A fővárosi tanács jól láthatóan csak nagy erőfeszítéssel tudta feladatát teljesíteni. A pártszervek a tanácsrendszert a legdemokratikusabb, legfejlettebb közigazgatási rendszernek tételezve fel, a rendszer nyilvánvaló hibáit a rendszer alkalmazói, elsősorban a vezetők hibáinak, politikai, szakmai felkészületlenségének következményeként ismerte el. A vezetői munka, a „káder kérdés" ezért a tanácsi munka miden szintű értékelésekor aránytalanul nagy szerepet kapott. A tanács hármas funkciója: az államhatalmi, államigazgatási és tömegszervezeti közül az első kettő a hagyományos városigazgatási tevékenységhez kapcsolódott. A harmadik a tanácsnak, mint szocialista városigazgatási szervezetnek a legsajátosabb, megkülönböztető funkciója. Ennek értelmében a tanács feladata nem volt kevesebb, minthogy tömegszervezetként mozgósítsa a fővárosiakat a párt (és állami) feladatok végrehajtására. A párt a tömegszervezeti munkát a legfontosabb, a tanácsi munka egészét meghatározó feladatnak tekintette, amelynek eredményei számára egyet jelentettek a tanács eredményeivel. A feladat azonban belső ellentmondásaival, irreális társadalmi, politikai célokat vélt megoldhatónak. A lehetetlenre vállalkozott a párt, amikor az egész társadalom mozgósítását tűzte ki célul, a párton kívüliek felsorakoztatását pártcélokért, s társadalmi folyamatokat kívánt irányítani anélkül, hogy a társadalmi mozgás feltételrendszerén tudott, vagy akart volna változtatni. A nehézségek között végül meg kell említenünk, a párt célkitűzései, módszerei a társadalom, a „tömegek" számára sem vonzóak, sem hitelesek nem voltak. A tanácsülések, az állandó bizottságok, az albizottságok és ezek aktivahálózata, a tanácstagi fogadóórák, a ház- és tömb-megbízott testületek ill. lakóbizottságok, a ház és utcafelelősök tevékenységére vonatkozó források tanúsága szerint a látszateredmények ellenére a tanács e területen tudott a legkevésbé megfelelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Igaz ugyan, hogy a korabeli dokumentumok a tömegkapcsolatok állandó javulásáról számolnak be, s ezeket a nagy energiával szervezett tanácstagi beszámolók, fogadóórák, társadalmi akciók résztvevőinek növekvő létszámával igazolták. De az is igaz, hogy a felsőbb szervek - a tanácsi munka kapcsán - elsősorban a tömegszervezeti munka javítására hívták fel a figyelmet, s a tanács maga is minden alkalommal szükségesnek tartotta hangoztatni a tömegkapcsolatok további fejlesztésének fontosságát. A tanács és a pártszervezetek külön apparátusa szervezte az akciókat, írta a jelentéseket, javaslatokat és intézkedési terveket, számolt be a végzett munkáról, a határozatok végrehajtásáról. A tanácsi demokratizmus gyakorlatának fontos terepe lehetett volna a tanácsülés. Az első tanácsülésekre a tagokon kívül nagyszámú vendégeket is meghívtak, de a következő évben már a tagok 35-40%-a hiányzott rendszeresen, s ez az adat jellemző maradt a következő évekre is. A tanács működését az apparátus tagjain kí-