Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szántó Ferenc: Stílus és vitakultúra epizódok a városházi koalíció történetéből (1945-48)

személyi kérdésekben, kinevezte többek közt a főváros polgármesterét, alpolgármesterét és a rendőrség főkapitányát. A bizottság - mintegy a fővárosi önkormányzati testületet helyettesítendő - utasíthatta, felhatalmazhatta a polgármestert egyes intézkedések megtételére.

1 1945 május közepén azután a politikai viszonyok normalizálódásának jeleként megalakult - igaz egyelőre csak ideiglenes formában - az önkormányzatiságot nevében is kifejező testület: a törvényhatósági bizottság. Ennek politikai összetétele tekintettel arra, hogy tagjait nem választás, hanem a BNB javaslata alapján delegálták - hűen tükrözte a BNB összetételét, vagyis az MNFF pártjain és a szakszervezeteken kívül más politikai irányzat ebben a testületben sem képviseltethette magát. A munkáspártok - a szakszervezetek képviselőivel együtt - így abszolút többséggel rendelkeztek benne, s ez kifejezésre jutott a bizottság, illetve a város vezetésének tisztikarában is. A bizottság elnöki tisztét a szociáldemokrata Szakasits Árpád, a polgármesteri tisztséget pedig a kommunista Vas Zoltán töltötte be.

2 A fél évvel később megtartott községi (törvényhatósági) választások eredménye azonban lényegesen módosította a törvényhatósági bizottságon belüli erőviszonyokat. A főváros addigi történelmének legdemokratikusabban megválasztott parlamentjében abszolút kisgazdapárti többség alakult ki, vagyis a 240 törvényhatósági bizottsági helyből 123-at ez a párt mondhatott magáénak. Az MKP 54, az SZDP 53, összesen tehát a munkáspártok 107 mandátummal rendelkeztek. A Nemzeti Parasztpárt 5, a Polgári Demokrata Párt 9, a Csécsy Imre vezette Magyar Radikális párt pedig 2 taggal volt képviselve, míg 4 személy pártonkívüliként foglalt helyet a testületben.

3 A kisgazdapárti többség azonban törékeny alapon épült föl. Viszonylag hamar kiderült, hogy a FKGP a választások során nemcsak a MNFF egyik okkal elismert és becsült demokratikus pártjaként küzdött, de szándéka ellenére fedőpárti szerepet is (el)játszott.

4 S ahogy enyhült az ún.nem demokratikus pártok működését korlátozó rendeletek szigora, és mód nyílt újabb pártszerveződésekre, úgy vált ez a szerep egyre világosabbá. A pártból való kiválások folyamata már pár nappal a törvényhatósági bizottság megalakulása után megindult, amikoris két kisgazdapárti bizottsági tag a Barankovics-féle Demokrata Néppárthoz tartozónak nyilvánította magát. 1946 tavaszán azután újabb kiválások történtek. Először Sulyok Dezső, majd Schlachta Margit és elvbaráti köre, azaz 8 kisgazdapárti bizottsági tag váltott pártpolitikai mezt. 1947 nyarán Pfeiffer Zoltán és néhány kisgazdapárti mandátummal bekerült képviselő társa került ki az FKGP-ból. Balogh István ugyancsak ekkoriban fordított hátat e pártnak, megalapítva saját pártját a Független Magyar Demokrata Pártot, amihez egy kisgazda és két nemzeti parasztpárti törvényhatósági bizottsági tag csatlakozott.

5 E kiválások következtében az FKGP két esztendő leforgása alatt 21 mandátumot veszített a törvényhatósági bizottságon belül, azaz a kisgazdapárti városatyák