Az ostromtól a forradalomig. Adalékok Budapest múltjához, 1945-1956. Az 1989. október 24-én Budapesten tartott Levéltári Nap előadásainak anyagára épülő tanulmányok (Budapest, 1990)

Szekeres József: Nagy-Budapest létrehozásának történelmi előzményei

pezte az egyetlen ún. „városi tájat", amely a nyugat-európai régiókkal és szinttel összehasonlítható volt. Ebben a világvárosban, és a hozzá kapcsolódó peremövezetekben tömörült az első világháború után megkissebbedett ország iparának mintegy háromötöde, kereskedelmének négyötöde, kultúrájának, igazgatásának túlnyomó része. Más megközelítésben: 1938-ban, az utolsó békeévben az ország területének e fél százalékán élt a lakosság 17%-a, itt működött az összes gyár 47%-a, itt dolgozott a magyar munkásság 62%-a, és itt állították elő a teljes magyar ipar termelésének 57%-át. Ha Budapesthez nemcsak közvetlen környékét, hanem az egyesüléskori agglomerációs övezetet is hozzászámítjuk, akkor mintegy 2 milliós lakosságszámról beszélhetünk. S ha így tekintjük Budapestet, akkor azt is tudnunk kell, hogy e nagyváros pl. 1941-ben 5. fővárosa volt Európának, amelyet csak London, Párizs, Berlin és Moszkva múltak felül.

2 Az 1950. évi egyesítéskor Nagy-Budapest településföldrajzi egységet képezett, amely több különböző közigazgatási egység összeépüléséből jött létre. Az egyesítés a szervezetileg osztott települést egy igazgatási egységbe foglalta. Arról történt akkor és ott döntés, amit az élet már vagy ötven éve létrehozott és a liberális, meg az ellenforradalmi rendszerek kormányai vagy nem tudtak, vagy nem akartak megvalósítani. A kortársak, a döntést előkészítők és végrehajtók, mint látni fogjuk, azonban pontosan tisztában voltak az 1872 óta bekövetkezett második fővárosegyesítés jelentőségével. A már idézett törvény indokolása szerint: „Budapest főváros környékén fekvő városoknak és községeknek a fővárossal történő egyesítése régi, több évtizedes múlttal bíró törekvés. E törekvés lényegében Pest, Buda és Óbuda városok egyesítésekor (1872) nyomban jelentkezett, nyilvánvalóan azért, mert a megállapított határ már akkor sem felelt meg a viszonyok követelményeinek. A főváros környékén fekvő városok és községek tervszerűtlen fejlődése, további új telepek rendszertelen keletkezése folytán a fővárossal történő egyesítésre irányuló törekvés évről-évre fokozott mértékben jelentkezett. Az egyesítést azonban a kapitalista rendszer osztályszempontjai megakadályozták. A törvényjavaslat e törekvés reális céljait és gyakorlati szükségességét mérlegelve Budapest főváros területét akként állapítja meg, hogy a környező hét megyei várost és 16 nagyközséget a fővárossal egyesíti."

3 Érdekes Pongrácz Kálmán, Budapest első munkás polgármesterének ezirányú véleményét is idézni, melyet 1949. nyarán tartott polgármesteri székfoglalójából emeltünk ki: „Pártunk célul tűzte ki, hogy 1950. január 1-jére megvalósítja a pestkörnyéki dolgozók százezreinek régi vágyát: Nagy-Budapestet. A régi városvezetők fél évszázadon keresztül fecsegtek és vitatkoztak azon, hogyan lehet elodázni az élet által felvetett kérdést, Nagy-Budapest megvalósítását. Fél évszázadon keresztül nem mertek és nem tudtak e problémához hozzányúlni... mert féltek a magyar munkásosztály hatalmas seregének, a nagybudapesti munkásságnak összeolvadásától... a magam részéről örülök, hogy ebbe a munkába bekapcsolódhatom, mert hiszen