Az iratkezelők és irattárosok alapvető tudnivalói. Jegyzet az iratkezelők és irattárosok továbbképzéséhez (Budapest, 1988)

Dr. Barcza Tibor: Az iratkezelésre és iratképzésre vonatkozó jogszabályok

DR. BARCZA TIBOR AZ IRATKEZELÉSRE ÉS IRATKÉPZÉSRE VONATKOZÓ JOGSZABÁLYOK A híres író, G.B.Shaw szerint minden tudomány összeesküvés a laikusok ellen. Ez a megállapítás fokozottan érvényes a jogtudományokra. Valamilyen módon érzi is ezt az egész társadalom, amikor a közigazgatás, a jogszolgáltatás úton-útfélen beleszól mindennapi életébe. Volt ill. van olyan tétel is, miszerint a jog ill. a jogszabály nemtudásával senki sem védekezhet, ami a modern államnak, a jogállamnak nem éppen legigazságosabbnak tűnő szabálya. Érthető azonban, hogy az állam kénytelen ehhez is nyúlni a jogbiztonság megerősítése érdekében, ámde akkor az államnak is gondoskodnia kell arról, hogy állampolgárai könnyen megismerkedhessenek a jogaikat és kötelességeiket megállapító jogszabályokkal. Igen kívánatos tehát, hogy az egyes foglalkozási ágak — esetünkben az iratkezelők, irattárosok és a felügyeletüket ellátók — minél jobban tájékozódjanak és tájékozódhassanak az élethivatásukkal kapcsolatos jogszabályokban. A felszabadulást megelőzően a levéltárügy nem ismerte a centralizáció, a központi felügyelet semmiféle formáját a törvényhatósági, államigazgatási, gazdasági, családi stb. iratőrzés területén és így más okok mellett pl. segédletek hiánya, a korabeli iratanyag jelentős veszteségeket szenvedett. Csak az 1929. XX. tc. mondta ki a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szakfelügyeletét az ország valamennyi levéltára fölött, amelyet a gyűjteményegyetemi tanács (1934-től múzeumi) útján gyakorolt. A felszabadulást követően olyan gyökeres változás következett a centralizáció magyarországi bevezetésében, amely Nyugat- és Keleteurópában akkor már hosszú évtizedek óta fennállt. A jogalkotás általános tempójához képest gyors egymásutánban jelentek meg azok a jogszabályok, amelyek átfogóan, a külföldi tapasztalatokat is figyelembe véve szabályozták az iratkezelést és iratőrzést. (Jogszabályon értjük egyrészt azt a tényezőt, mely jogot hoz létre, tehát magát a népet, az államfőt (nálunk az Elnöki Tanács elnöke ill. az Elnöki Tanács) és a törvényhozó testületet (országgyűlés); másrészt a jogot magába foglaló megnyilatkozást, tehát magát a törvényt, a rendeletet, a szokást.) A törvény az állam erre hivatott szerveinek közreműködésével létrejött, szövegezett és kihirdetett szabály, az állam akaratnyilvánítása. A törvénytervezetet az Országgyűlés vitatja meg, fogadja el és emeli törvényerőre. A törvényerejű rendelet megalkotója az Elnöki Tanács. A törvényerejű rendelet csak az Országgyűlés jóváhagyásával emelkedhet törvénnyé. Országos hatályúak és általános érvényűek a Kormány és a Minisztertanács rendeletei, utasításai. Ehhez hasonlóan jelennek meg az egyes szakágazatokra vonatkozóan és rájuk kiterjedő hatállyal az egyes minisztériumok és más főhatóságok rendeletei, utasításai és határozatai. Alapvető fontosságú az az általános jogelv, miszerint magasabb szintű jogalkotó fórum jogszabályával szemben nem rendelkezhet ellentétesen alsóbb szintű, és amennyiben ilyen eset mégis előfordul, úgy az általa hozott jogszabály semmis, hatálya érvénytelen. 1. Az általános jogszabályok ismertetése A rendelkezések között való eligazodás megkönnyítése érdekében adott rövid bevezető után rátérve valódi témánkra, az időrendi sorrendet tartva elsőként az 1947. évi 21. f.c.-ket említjük meg. Ez volt a levéltárügy átfogó rendezéséről intézkedő első törvény, ami a jelenleg érvényben lévő jogszabályoknál szűkebb feladatkört bízott a levéltárakra. Témánk szerint ebben az a legfontosabb, hogy a levéltárak nem kaptak jogosítványt a szerveknél keletkezett iratok kezelésének, tárolásának, őrzésének, védelmének felügyeletére valamint az oktatás segítésére. A hiányos törvényi intézkedések miatt jelenhetett meg 1947. végén az a minisztertanácsi határozat, amely a papírhiány pótlására nemcsak a törvényes kereteken belüli, de „az ezen felül lehetséges" iratselejtezéseket is elrendelte. (A jogszabályok szintjéből következően — emlékezzünk a bevezetőbeli fejtegetésünkre — ez a határozat jogellenes volt, mivel ellentétben állt a törvénycikk szellemével.) Ismereteink szerint az ennek alapján végrehajtott, ellenőrzés nélkül lebonyolított selejtezések nagyobb iratpusztulást okoztak mint a háborús események.