): Budapest Főváros Leváltára - A városkaputól az ügyfélkapuig (Budapest, 2013)
A levéltár legjelentősebb irategyüttesei
Járásbíróságnak csak 1895-től maradt iratanyaga. Ezen, valamint a Budapesti Központi Királyi Járásbíróság fondjába tartoznak a telekkönyvi iratok. A népbíróságok 1945-ben állították fel a „háborús és népellenes” cselekmények megtorlására. A hatáskör kiterjedt az igazoló eljárások során alkalmazható fegyelmi jellegű büntetések foganatosítására is. Kiemelt jelentőséggel bírnak a korábbi rendszer politikai vezetői elleni perek iratai: 1945-1946-ban itt hoztak ítéletet többek között Bárdos- sy László, Sztójay Döme, Szálasi Ferenc, Imrédy Béla volt miniszterelnökök ellen. A Budapesti Népbíróság 1949-ben megszűnt. Az 1956 utáni megtorlási gépezet részeként a Fővárosi Bíróságon működtek népbírósági tanácsok. Bírósági iratok 1950 után A magyar bírósági szervezet 1950 után radikális változásokon ment át. Elsőfokú általános hatáskörű bíróságnak a járásbíróságokat tették meg, polgári és büntetőügyekben egyaránt. A Fővárosi Bíróság ettől kezdve csak nagyobb jelentőségű ügyekben járt el elsőfokú fórumként. Büntetőperes iratai 1986-ig kerültek a levéltár őrizetébe. Itt találhatók az 1956-os forradalom részvevői elleni perek iratai is. Igen gazdag a Fővárosi Főügyészség szocialista kori irategyüttese. ■ Közjegyzői iratok adatbázis! A hiteles helyek megszűnte után 1875-től a királyi magánközjegyzők (12) adták ki a közhitelességű okiratokat és hitelesítették a magánokiratokat. A közjegyzői törvény a Budapesten működő közjegyzők illetékességét a pesti, a budai és a pestvidéki törvényszékek területére állapította meg. A felek egyébként - az örökösödési ügyeket kivéve - lakóhelyüktől függetlenül bármelyik közjegyzőhöz fordulhattak. A budapesti közjegyzők 1875-1949-ig terjedő iratanyaga szinte egyedülállóan teljes más budapesti jogszolgáltatási iratanyagokhoz képest. 1950-ben a közjegyzőséget államosították, levéltárunkban az állami közjegyzői iratokból 1950-től 1984-ig terjedően zömmel a hagyatéki iratok találhatók. A Szálasi per ítéletpéldánya, 1946 14
