Fabó Beáta - Anthony Gall: „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem”. Kós Károly világa 1907-1914 (Budapest, 2014)
Távlati kép
a tekintetben kiemelendő az a tény, hogy ezek az intézmények még ma is eredeti funkciójukat betöltve működnek. A társadalmi intézményrendszerek megfogalmazása és értelmezése, majd gyakorlatiasan alulról szerveződő megvalósítása Kós későbbi életében kiemelkedően fontos tényezővé vált. A minisztériumok és a főváros mellett néhány fejlődő város szintén Kós Károlyt, illetve társait kereste meg. Elsősorban Marosvásárhelyről, Kecskemétről, Sepsiszentgyörgyről és Kolozsvárról van szó. Habár Kecskeméten nem volt folytatása Kós Károly és Györgyi közreműködésének, szakmai vonalon Jánszky Béla és Szivessy Tibor, illetve Mende Valér továbbvitte szellemiségüket. Kós Kolozsváron házat tervezett a városi jegyzőnek és az alpolgármesternek. Marosvásárhelyen személyesen tárgyalt a polgármesterrel, és megbízást kapott a közüzemi épületek megtervezésére, majd azzal egy időben a városban letelepedett Toroczkai Wiganddal együtt dolgozott, és tervezett házakat. Bármennyire is nyitott, kíváncsi és érdeklődő volt Kós, művészeti és emberi hitvallása alapján a gyökerekhez, a középkorhoz és a néphez való fordulás volt számára a döntő. Kosnak ez Erdélyt jelentette, az otthonát. Személyes értelemben Kalotaszeg az a vidék, amit gimnazistaként felfedezett, amelyhez érzelmileg kötődött, de tanulmányútjai, barangolásai, későbbi megbízásai során ennek határát egész Erdélyre kiterjesztette, különösen a Székelyföldre, és bizonyos értelemben a tágabb hazára, Magyarországra és fővárosára, Budapestre, ahol saját bevallása szerint mindig is kicsit idegenként érezte magát. A fentiek alapján nem meglepő, hogy végül Erdélyben maradt. Pátriájához való ragaszkodása és kötődése a kalotaszegi lelkész leányával, Balázs Idával kötött házasságában is megnyilvánul. Tetten érhető azonban a Sztánán családi házzá előléptetett víkendházban, a körülette lévő földekhez és a kalotaszegi tájhoz, népéhez való kötődésében is. Amikor 1909-ben a már sikeres fiatal építész romantikus hangulatban, érzelmi hitvallással és verssel megfogalmazta a Varjúvár első vázlatait, majd úgy döntött, hogy megveszi azt a kis telket a gyorsvasút mellett, a meredek hegyoldalon, valószínűleg nem gondolta, hogy döntése mennyire meghatározza a saját és családja, részben az erdélyi magyarság későbbi életét. Ragaszkodása és erős akarata rávezette őt arra az útra, saját szavai szerint sorsára, amelyen a huszadik század megpróbáltatásai között szolgált. Az elénk lépő fiatal építész tehát tehetséges, nyitott, kicsit szerencsés, nagyon szorgalmas, tele van hittel, szolgálatra készen áll. A róla készített távlati képet szeretnénk e kötetben bemutatni. 17 Forrás: Kós Károly: Életrajz, 1991 Interjúrészletek. 1969 (Gulyás Gyula, kézirat)
