Fabó Beáta - Anthony Gall: „Napkeletről jöttem nagy palotás rakott városba kerültem”. Kós Károly világa 1907-1914 (Budapest, 2014)
Utószó
UTÓSZÓ Kós az első világháború idején egy rövid időszakot kivéve felmentésben részesült az aktív katonai szolgálat alól olyan minisztériumi megbízatásai miatt, mint például a sepsiszentgyörgyi kórház tervezése és művezetése, kisebb vidéki iskolák megtervezése, illetve az utolsó magyar király megkoronázásának díszlettervezése. Ezeket követően két évet a konstantinápolyi Magyar Intézet munkatársaként külföldön töltött.Törökországi tartózkodása alatt tanulmányozta az óbizánci, illetve török muzulmán építészetet, amiről 1918-ban nagyszabású várostörténeti monográfiája jelent meg Sztambul címmel. A háború befejezése után Kós Károly véglegesen a sztánai Varjúvárban telepedett le, annak ellenére, hogy Erdély a háborút követően Románia részévé vált. Meggyőződése volt, hogy Erdély különböző népek által lakott önálló terület, amelynek népessége egyedülálló kulturális, művészeti és politikai múlttal rendelkezik. A háború után kialakult nehéz időszakban a négygyermekes Kós részt vett számos olyan kezdeményezésben, amely az erdélyi magyarok kulturális és politikai életének megszervezését tűzte ki célul. A magyar kisebbséget összefogásra és aktivitásra bíztató Kiáltó Szó című kiáltványa 1921-ben jelent meg. Ebben az időszakban Viola Kornél építészirodájában vállalt munkája mellett újságszerkesztőként, rovatvezetőként és grafikusként dolgozott. A Varjúvárban nyomdát rendezett be, ahol kis példányszámban, színes metszetekkel illusztrált könyvecskéket és kalendáriumokat adott ki, mint például az Erdély Kövei (1922) vagy az Atila királról ének címűeket (új kiadás 1923). Az 1925-ig készített fontosabb önálló építészeti tervei között meg kell említeni a sepsiszentgyörgyi Városháza bővítésének tervét (1919), a kolozsvári görögkeleti katedrális II. díjas pályázati tervét (hasonló terv felépült Fejérden, 1928-ban) vagy Dr. Csulak Samu lakóházát Sepsiszentgyörgyön (felépült 1924-ben).Ipari létesítményekre és lakótelepekre kiírt pályázatokon is részt vett; tervei szerint épültek meg a kolozsvári Iris Porcelángyár munkáslakásai és az aranyosgyéresi munkáslakások (1923 körül). Kós 1924-ben megalapította az Erdélyi Szépmíves Céhet, amely erdélyi írók műveit adta ki, majd 1931-ben Szolnay Sándorral a Barabás Miklós Céhet, amely az erdélyi művészeket képviselte. Szerkesztette az Erdélyi Helikon című folyóiratot, tagja volt a Helikon írói csoportosulásának. írói tevékenysége egyre jelentősebbé vált. 1925-ben megjelent a Varjú-nemzetség című regénye, azt követően több regényt és színjátékot, valamint építészeti, néprajzi tanulmányt is írt, amelyek közül a következők a legjelentősebbek: A lakóház művészete (tanulmány, 1928), Erdély (kultúrtörténeti vázlat, 1929), Az országépítő (regény, 1934), Budai Nagy Antal (színjáték, 1936), A székely népi építészet (építészeti tanulmány, 1944), Falusi építészet (1946), és Mezőgazdasági építészet (szakkönyv, 1957). Számtalan cikket, recenziót és novellát jelentetett meg. A balladai műfajtól a regényen és néprajzi tanulmányokon keresztül a mezőgazdasági témákig minden megtalálható írói munkái között. Önéletrajzát halála után Benkő Samu tette közzé. Kevésbé ismert, hogy Kós 1919 után nemcsak íróként és közéleti személyiségként, hanem építészként is jelentős tevékenységet folytatott. Az 1960-as évekig tartó aktív időszaka alatt Kós több mint 130 megrendelést kapott, többek között lakóházak, mezőgazdasági épületek, templomok, történelmi templom rekonstrukciók és más középületek megtervezésére. A megrendelések jelentős része a református egyháztól érkezett (részben Kós református főépítészi és kalotaszegi területi főgondnoki tisztségei következtében). A református egyház keretei között úttörő munkát végzett a műemlékvédelem kialakításában. Több restaurálási munkán is dolgozott, amelyek közül a legfontosabbak a bonchidai református templom (1936), a Bánffy-kastély restaurálása (1936-1937), Mátyás király szülőházának helyreállítása Kolozsvárott (1944), valamint a széki református templom helyreállítása (1946). A két világháború között számos középületet is tervezett, melyek közül Sepsiszentgyörgyön a Református Leánygimnázium és Internátus (1926, 1932), egy református elemi iskola (1929), valamint Kolozsvárott az 1930-ban tervezett Műcsarnok (1943) épült fel. Kós egyre többet fáradozott a falusi környezet problémáinak megoldásán és fejlődési lehetőségeinek kidolgozásán is. A Lakóház művészete című tanulmányában már ajánlott típusterveket adott közre, amelyek korszerű, de művészies - és helyi anyagokat felhasználó - épületeket ábrázoltak. Kialakuló mezőgazdasági koncepciójának gyakorlati és intézményes megvalósítását 1936-ban, a bábonyi Mezőgazdasági Iskola és Mintagazdaság létesítésével kísérelte meg. Ezzel egy időben új műtermet és gazdaságot létesített a Varjúvár fölötti domboldalon. A környéken több helyen volt művelés alatt földje; állatai és lovai is voltak. A mezőgazdasággal kapcsolatos elméleti és gyakorlati tevékenységét tanárként az 1940-es és az 1950-es években a kolozsvári Mezőgazdasági Főiskolán folytatta. 178
