A budapesti rendőrfőkapitány elnöki reservált iratai 1883-1885 (Budapest, 1990)
Regeszták
Korytynsky mérnök által aláírt elismervényt. Fogalmazvány. — Német ny. 448/85 1358. 1885. november 3. A Bej. Hiv. főnöke jelenti, hogy Jablonszky Ferencet 30 forint kifizetésére büntette, mivel elmulasztotta a nála lakó Wörfel Ferencet bejelenteni. Eredeti tisztázat. 449/85 1359. 1885. november 2. Gartlathy Ödön r. írnok jelentése a Szalay András sírjánál tapasztalt eseményekről. November 1-én Aszalay Antal Geötz Dezső polg. biztosokkal a Kerepesi úti temetőben várakoztak, de az egyenként érkező munkások őket meglátva rögtön távoztak. Ezért másnap november 2-án újra kiment a temetőbe és du. 5 óra után kb. 14—16 munkásból álló csoport közeledett. Vörös virágokból kötött koszorút hoztak, amit Német István és Zulliack Ferenc helyeztek el a síron. Beszédet senki sem mondott. Eredeti tisztázat. 450/85 1360. a 1885. november 1. A K.K.P.D.W. bpi r. főkapitánysághoz intézett átiratában a 429/85 ein. res. számra hivatkozva köszönetet mond a felségsértés miatt a gráci bíróság (Stájerország) által körözött Michael Tschabitscherre vonatkozó adatokért, valamint értesít arról, hogy nevezettnél talált terhelő bizonyítéknak számító levél aláírása John Neve-tői, azaz Stevenstől, a londoni Freiheit kiadójától származik. Eredeti tisztázat. — Német ny. 451/85 b 1885. november 18. A bpi r. főkapitány átiratban értesíti a K.K.L.Usr.G. vezetőjét a 443/85 ein. res. számára hivatkozva, hogy a Michael Tsbhabitscher anarchista cipészsegéd birtokában levő levél aláírása a K.K.P.D.W. értesítése szerint John Neve-tői, azaz Stevenstől származik. Fogalmazvány. — Német ny. 451/85 1361 a. 1885. november 3. A St.A.C.St. átirata a bpi r. főkapitánynak, melyben közli, hogy ha Flórianz Antalt illetőségi helyére, Ciliibe (Stájerország) szállítják, a felmerült költségeket nem téríti vissza. Eredeti tisztázat. — Német ny. 452/85 b 1885. november 4. A bpi r. főkapitány átirata Géczy István ker. r. kapitánynak, a közigazgatási osztály vezetőjének, melyben utasítja, hogy a főváros területéről csavargásért és tolvajlásért kitiltott veszprémi születésű (Veszprém megye) Flórianz Antal mázolósegédet az első toloncmenettel Ciliibe (Stájerország) szállíttassa. Fogalmazvány. 452/85 1362. a 1885. november 3. A K.K.P.D.W. a bpi r. főkapitány részére megküldi a Bécsből és környékéről kiutasítottak III. névjegyzékét. Eredeti tisztázat. — Német ny. — Mell.: 1 db német ny. nyomtatvány. 453/85 b 1885. november 26. A bpi r. főkapitány a ker. r. kapitányoknak, Bornemisza Boldizsár r. főfelügyelőnek, a Bej. Hiv.-nak, Aszalay Antal polg. biztosnak küldött körlevelében közli a Bécsből és környékéről kiutasítottak III. névjegyzékét. Fogalmazvány. — Mell.: 3 db másolat. 453/85 1363. 1885. november 4. A Bej. Hiv. főnöke jelenti Verklyán Péterné, született Dunkel Berta lakcímét. Eredeti tisztázat. 454/85 1364. a 1885. november 5. A Bej. Hiv. jelentése Kiszakievicz Antal mérnök új lakáscíméről. Eredeti tisztázat. 455/85 b 1885. november 26. A bpi r. főkapitány átirata Farkassányi Kálmán IV— V. ker. r. kapitánynak, melyben közli Kiszakievicz Antal lakásának címét, egyben Kiszakievicz Antal további szigorú megfigyelésére utasítja a kapitányt. Fogalmazvány. 455/85 1365. 1885. november 3. A belügyminiszter átirata Török János bpi r. főkapitánynak, melyben megküldi a két titkos ügynök november havi járandóságát, a következő negyedévi szobabért, és a takarítási költséget, összesen 166 forintot. Eredeti tisztázat. 456/85 1366. 1885. november 5. A Bej. Hiv. főnöke jelenti Kaifel Gusztáv lakásának címét. Eredeti tisztázat. 457/85 1367. a 1885. október 20. A bpi r. főkapitány nyílt rendelete Aszalay Antal polg. biztos részére, hogy Pomper Henrik asztalossegédnél tartson házkutatást és vezesse elő. Eredeti tisztázat. 458/85 b 1885. október 20. Aszalay Antal polg. biztos jelentése a Pomper Henrik lakásán megtartott házkutatásról és a lefoglalt szociáldemokrata folyó- és röpiratokról. Eredeti tisztázat. 458/85 c 1885. október 22. A bpi r. főkapitányságon felvett jegyzőkönyv Pomper Henrik asztalossegéd ügyében. 206