Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

megerősítette Rákosi közlését, mondván „Kádárt 1932-ben provokátorként zárták ki a pártból". Ugyanakkor - tájékoztatta Zavolzsszkijt Rákosi - Kádár 1942-ben „annak a csoportnak a feje volt, amelyik likvidálni akarta a magyarországi kommunista pártot", majd 1943-1944-ben kivonta magát a pártmunkából, nem jelent meg a megbeszélt találkozókon, csak akkor aktivizálódott újra „amikor a szovjet hadsereg a magyar határhoz ért". Kádár ekkor nemcsak belügyminiszter, hanem PB-tag, sőt főtitkárhelyettes volt. Későbbi perében valóban ezek a vádak képviselték az alapkoncepcióit, de - s ezt Rákosi sem rejtette véka alá, nem ezekkel vívta ki magának a főtitkár bizalmatlanságát, hanem mert „Rajk személyes barátja volt", amit már az is bizonyított, hogy a „Rajk és társai elleni nyomozás és bírósági eljárás idején Kádár szabadságra ment".

282 Kádár - amint maga állította - ugyan „pártutasításra" barátkozott Rajkkal, s csak akkor ment el szabadságra, amikor neki a vizsgálatban, majd a perben már semmiféle szerep nem jutott, de ezek a „gyanús momentumok" előrevetítették a későbbi vádat, Kádár Rajk örökébe lépett, vagyis átvette az „imperialista, amerikai-jugoszláv rezidentúra" irányítását. Ez a gyanú tehát már akkor „felmerült", amikor Kádár még „érinthetetlennek" tűnt, s Rákosi visszaemlékezéseiben maga is arra hivatkozott, hogy - az 1950. április 24-én letartóztatott - egykori szociáldemokrata pártfőtitkár, Szakasits Árpád „vallomása" hívta elő a Kádár elleni gyanút, az 1943-as pártfeloszlatás történetét. Ebben a „vallomásában" Szakasits azt „állította", hogy a horthysta politikai rendőrség vezetője, Sombor-Schweinitzer József utasítására ő kezdeményezte Kádárnál a kommunista párt feloszlatását.

283 1956 nyarán Farkas Mihály szinte szó szerint ugyanígy elevenítette fel a pontosan hat évvel korábban „történteket". „Rákosi elvtárs akkor közölte Kádár elvtárssal, és kérte őt, tisztázza magát".

284 Maga Kádár is így emlékezett erre, valójában ekkor, 1950 augusztusában szembesült az ellene megfogalmazott vádakkal. „Én életemben sokszor voltam - írta e „tisztázásról" még a börtönben Kádár János Rákosinak - olyan helyzetben, hogy félnem kellett valamitől. Ilyenkor féltem is, de leküzdöttem a félelmem és azután mindig szembenéztem azzal, amivel kellett. De megrémülve csak egyszer voltam életemben, de akkor nagyon. Ez az az augusztusi este volt, mikor Ön Szakasits vallomását idézve közölte velem - más szavakkal, de félre nem érthetően -, hogy rendőrspiclinek, provokátornak tart engem. Ebből azután nem is tudtam többé magamhoz térni."

285 Kádár tehát Rákositól értesült arról, hogy az ÁVH-nál Szakasitsból „kivettek" egy vallomást, ami számára ugyanolyan képtelenség volt, mint Rajk esetében a csőszkunyhó, olyan képtelen, hogy védekezni sem lehet ellene. Szakasits eredeti „vallomása" nem áll rendelkezésünkre. 1954. június 28-án viszont a váci börtönben 35 oldalas beadványában kérte ügyének felülvizsgálatát.

286 Ebből sok mindenre választ kapunk, de arra nem, hogy mikor és kinek vallott a „pártfeloszlatásról". írt arról, hogy - kényszer hatása alatt - hamisan vallott Kádárra a pártfeloszlatással kapcsolatban, majd hogy elítéltetése után nyolc nappal, miután átszállították a Conti '

2 Vosztocsnaja. 316-319. p. 13 Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések 1940-1956. II. 894-895. p. 14 Farkas Mihály: Kedves elvtársak! 67. p. Lásd a 32b. számú dokumentumot. 16 TH V - 143 387/1.