Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
III. FEJEZET ZÁRSZÓ - A MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜLI EMBER
Kádárnak tehát elemi érdeke volt, hogy a pártvezetésen belüli Rajk ellen irányuló intrikákat megfelelő fórum elé vigye. Amikor tehát 1948 augusztusában mint belügyminiszter Rajk helyébe léphetett, joggal hitte, hogy közelebb került a célhoz. Gyarmati György megfogalmazásában: Rákosi „lovat váltott". 22 Talán végig sem gondolta, hogy ő lehet Rákosi utóda, hiszen ennek lehetőségét a távoli jövőbe helyezte, ő csak a korabeli divatnak megfelelően a „legjobb tanítvány" akart lenni. Nyilván felmérte, hogy miként válhat a Péter-Rajk, a Farkas-Rajk-ellentétek haszonélvezőjévé, fel sem fogta, hogy ez nem személyi, hanem „szakmai" ellentét volt, s hogy belügyminiszterként már ő kerül „barátja", Farkas tűzvonalába. S valóban, Farkas sokkal aktívabb, eredményesebb volt a honvédségi tisztogatásoknál, mint akár Rajk, akár Kádár, akár később Zöld a rendőrségnél. 23 Kádár nem vette észre, hogy Rajk fölé kerekedve, a belügyi tárca élén Farkas „riválisává" vált. Kádár többször hangoztatta, hogy őt sohasem vonzotta a belügyér funkciója. Ehhez képest már kinevezése előtt rendszerint feltűnt a pártja számára kínos belpolitikai incidenseknél, már 1945 áprilisában Győrött Apor püspök meggyilkolását követően, 1946-ban Szentesen Lakos József rendőrkapitány meggyilkolása után, az antiszemita kilengések helyszínein, s végül - röviddel belügyminiszteri kinevezése előtt - Pócspetriben. Azzal minden bizonnyal nagyon is tisztában volt, hogy a párt számára mennyire fontos a belügy, a „feladat". Kinevezése önértékelésének, párton belüli pozíciójának - tehát belső és külső - fokmérőjévé vált. Az első csalódás akkor érte, s ennek többször hangot is adott, amikor Farkas 1949. május utolsó vasárnapján, 29-én nem vitte magával Aligára Rákosihoz, holott Farkas egyszerűen csak túl bizalmasnak hitte a Belkintől Prágában kapott információt. Minden ellenkező állításával ellentétben senki sem akarta Kádárt a Rajk-vizsgálatból kiszorítani. Akkor vált feleslegessé, amikor - 1949 júliusában - Belkin tábornok vezetésével megérkezett a szovjet államvédelmi különítmény, s átvette a vizsgálat irányítását. Ha nem is ilyen mértékben, de kiszorult abból Péter Gábor vagy akár Farkas Mihály is. Akkor követte el az első hibát, amikor Rajk kivégzése után egy pillanatra kételkedett, s ezt Rákosi is észrevette. A kételkedést egyetlenegy kommunista pártvezető sem engedhette meg magának. Az ő pártját, mozgalmát, majd annak hatalmát éppen a kételkedés teljes hiánya köti össze, teszi legyőzhetetlenné. Ez különösen vonatkozott azokra, akik potenciálisan akár örökössé, pártvezérré válhattak, s Kádár kezdettől ebbe a nagyon is szűk körbe tartozott. Ekkor, Rajk kivégzését követően már valóban szaporodtak a bizalmatlanság jelei körülötte, de egyre inkább tehetetlennek bizonyult ezekkel szemben, egyre inkább passzívan szenvedte el őket, megbénult tőlük. Csak ekkor „ment el a kedve" a belügyi munkától, kevésbé konfliktusos helyre vágyott, de már későn, ekkor már mérhetetlen volt Rákosi vele szemben is megnyilvánuló - bizalmatlansága. Egyáltalán nem túlzott, amikor azt érzékelte, hogy már elviselhetetlen volt számára a rá nehezedő nyomás, szinte megváltásként élte meg letartóztatását. Ezt nagyon is pontosan tükrözik a Rákosinak még szabadlá22 Uo. 13. p. 23 így az. Államvédelmi Bizottság miután Illy Gusztáv előterjesztésében megtárgyalta „a hadsereg tisztikarának összetételét", megbízta Kádárt, hogy „négy héten belül készíttessen a rendőrség tisztikaráról (alhadnagyig bezárólag) a honvédség tisztikarának analíziséhez hasonló összeállítást". (MOL M - KS 276. f. 84/1 l.őe. 2.)
