Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
III. FEJEZET ZÁRSZÓ - A MEGGYŐZŐDÉS NÉLKÜLI EMBER
azonban kimeríthetetlennek bizonyult. Ezért ragaszkodott először az esernyőkészítő műhelyben, pontosabban a Szántó Judit révén megismert Csont Ferenchez, aki összehozta a rendkívül képzett, valóban nagy tudású Madzsar Józseffel s Sándor Pállal. Ok is becsülték az ifjú Kádárnak ezt az igyekezetét. A mozgalom Kádár számára akkor éppen ilyen művelt emberek társaságát jelentette. (Arról Kádár nem tehetett, hogy előbb Madzsart ölték meg a Szovjetunióban, majd már itthon mind Sándort, mind Csontot ellenségként tartóztatták le.) Műveltsége, nagy tudása miatt tisztelte közel tíz évvel később Donath Ferencet is, de már egészen más viszonyok között, hiszen Donath elfogadta Kádárt mint a párt vezetőjét a párthierarchiában maga fölött, s feltehetően őt is lenyűgözte Kádár nyílt tekintete, rendkívüli fogékonysága. Ujabb bő évtized elteltével - 1956 tavaszán - talán utolsóként Kádár életében Révai József töltötte be a tanítómester szerepét. Révai azonban már nem mesternek, hanem sokkal inkább a goethei varázsinasnak bizonyult, aki végül elvesztette hatalmát az általa feltámasztott Kádár felett. Kádár 1949. június 7-én még a tanítvány rajongó tekintetével nézett a Moszkvából hazatért elvtársaira, a „négyes fogatra". Az ifjabb nemzedék jeles, talán legjelesebb képviselőjének hitte magát. Rákosi 19 évvel, Gerő és Révai 13 évvel volt idősebb nála. Az sem véletlen, hogy a „moszkoviták" közül a szellemileg és a korban is hozzá legközelebb álló Farkashoz fűzte „barátság". 2 Rákosi is kedvelte Kádárt, vele nap mint nap tetszeleghetett a tanítómester szerepében. Szívesen vállalkozott arra, hogy megmagyarázza tanítványának akár még a paksi találkozó jelentőségét is. Ha Kádár vette volna magának a bátorságot, s megosztotta volna a vezérrel a Rajk-kivégzés keltette kételyeit, bizonyára másként alakul a sorsa. Kádár azonban kerülte a konfliktusokat, a nyílt összeütközéseket, hosszú ideig nyomasztotta a rá nehezedő felelősség. Péter Gábor - társa az illegalitásban - is beszámolt arról, hogy egy-egy nehézséggel szembesülve miként kerítette hatalmába Kádárt a tehetetlenség érzése. 3 Rákosi - aki szellemileg messze Kádár fölött állt - pontosan megérezte, hogy a párt feloszlatásában benne rejlik Kádár - 1945 előtti - egyéniségének a lényege, aki képtelen volt megbirkózni a rá rótt feladattal, képtelen volt egy - számára - nem is létező, halálra üldözött pártot vezetni, inkább feloszlatta azt. Amíg Donath és Haraszti intellektuálisan jutott arra a következtetésre, hogy a párt léte inkább árt az antifasiszta összefogásnak, addig Kádár azért volt olyan fogékony ezekre az érvekre, mert saját félelmei elől menekült. A különbség közöttük - 1943-ban - az volt, hogy Donath számára ésszerű döntésről volt szó, amellyel intellektuálisan azonosult. Kádárnál ez teljesen hiányzott, így a szó köznapi értelmében nem is nevezhetjük árulásnak, amikor később nemcsak megtagadta, hanem egyenesen Donáthra (is) hárította a pártfeloszlatásról szóló „végzetes" döntés ódiumát. Nem véletlen, hogy amikor Kádár már 1954. július 22-én a bíróság előtt puszta névváltozássá akarta degradálni az 1943-as aktust, Donath egyértelműen meghazudtolta őt. Másként, egészen más körülmények között, s sokkal meghatározóbb következményekkel ez ismétlődött 1956 novemberében, amikor Kádár - társai szerint - a forradalmat árulta el. Kádárnak nem voltak elvei, ezért nem is ragaszkodhatott hozzájuk, s nem is árulhatta 2 A politikának ezen a szintjén értelmetlen barátságokról beszélni, ilyenek nem léteztek, nem is létezhettek. 3 TH V- 142 673/5.
