Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

Milyen formában játszódtak le ezek az összejövetelek? Teljesen kötetlen formában. Nemcsak Márciusi Front tagok voltak jelen, hanem mások is, családtagok is. Ezeken az összejöveteleken előkerültek az aktuális politikai kérdések, és a személyes sérelmek is. Mik voltak ezek? Haraszti Sándor részéről állt fenn nagyfokú sértődöttség. Hangoztatta, hogy ő a legré­gibb ember, ugyanakkor fiatal taknyosok - ez alatt minket értett - milyen komoly állásokat töltenek be. Haraszti olyan kijelentéseket is tett, amik pártszerűtlenek voltak. Azt mondta, hogy a pártközpontban „moszkoviták" vannak, akik nem ismerik a helyi viszonyokat, pártboncok, és ehhez hasonló kijelentéseket tett. Nem volt senki, aki visszautasította volna ezeket a kijelentéseket? Nem volt. Hogyan értékelték ezeket a kijelentéseket? Nem ismertem azokat a személyeket, akikre Haraszti ezeket a kijelentéseket tette. Én nem tudtam akkor még, hogy kik vannak már itthon. De ettől függetlenül én sem utasítottam vissza Harasztinak az ilyen irányú kijelentéseit. Ismertük már Harasztinak a modorát, egyéniségét. Például ha nekem azt akarta mondani, hogy nem értek valami dologhoz, akkor azt mondta, hogy „te ehhez hatökör vagy, és az is maradsz". Személy szerint nem éreztem magam jogosnak arra, hogy én utasítsam vissza Harasztinak ezeket a megjegyzéseit. Én több alkalommal érdeklődtem Zöldtől, hogy mi baja a Sanyinak, ő azt mondta, hogy meg van sértődve. Losonczy is hasonló felvilágosítást adott Harasztiról. Kinél észleltek még sértődöttségét? Zöldnél. 1946-ban Tariska István és Gál György jelenlétében hosszú vita folyt a párt politikájáról. Zöldnek az volt a véleménye, hogy a párt rosszul ítélte meg az erőket, nem lett volna szabad megengedni, hogy egyes pártok a választáson külön listán induljanak. A pártnak a tömegek felé való befolyása nem olyan, mint azt a pártvezetők kiértékelték. Jobb eredményt úgy lehetett volna elérni, ha az erős kéz politikáját folytatjuk. Zöld akkor az erős kéz politikája mellett foglalt állást. Hozzáfűzte még azt is, hogy a párt politikáját kapkodás jellemezte. Elfogadta ezt az álláspontot? Én nem fogadtam el ezt az álláspontot, és emlékezetem szerint a többi résztvevő sem fogadta el. Ki volt még sértődött ebben a csoportban? Ebben a csoportban volt személyes sérelme Tariskának, 19464xin. Emlékezetem szerint Tariskának a KEB elé került egy ügye. 404 A Népjóléti Minisztériumban Tariska és Sinkovics 405 István között feszült viszony állt fenn, és ez a feszültség az Egészségügyi 404 Tariskát a KEB elmarasztalta. 405 Helyesen: Simonovits.

Next

/
Thumbnails
Contents