Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

Ez csak egy. Kik voltak ott még maga körül? A maga fó'osztályán kik voltak az osztály­vezetők? Az én javaslatomra került oda Kurinszki Sándor, ő illegális kommunista volt. Kiss István Balassa helyett. Egy Rudas nevezetű a szervezési osztály élére, alezredesi rendfokozat­ban. A főosztályt ki vezette? Egy ideig én vezettem. A pártnak volt egy utasítása, hogy fel kell állítani a politikai osztályt. Az utasításban benne volt, hogy az osztály élére fogunk kapni vezetőt. A határidő közeledett, gondoskodnunk kellett az osztály felállításáról, azonban az embert még mindig nem kaptuk meg, aki az osztály vezetését átvette volna. Egyre közeledett az alapszervi vezetőség újraválasztása. Azt javasoltam Kádár Jánosnak, hogy állítsuk fel a politikai osztályt. A párt a javaslatunkat elfogadta, és a vezető én voltam kb. 3-4 hónapon keresztül. Csak később, 3-4 hónap után kaptuk meg Szilágyi Józsefet veze­tőnek. Meséljen még egy kicsit Válásról! Válás József régi párttag, Jugoszláviából jött, 399 partizán volt. Legalábbis őszerinte, meg maga szerint! Hát én úgy tudtam. Szilágyi József ezredes mellett volt politikai munkatárs. Mikor a karhatalmi osztály feloszlott, úgy jött vissza a rendőrségre Szilágyi révén, és a káder­osztály is úgy jellemezte, mint jó elvtársat. így lett párttitkár a belügyben. Ki javasolta őt párttitkárnak? Zöld és én. Mi így ismertük őt. Egyébként, mint jellemet, hogy jellemezné ezt az embert, összekapcsolva a maga jelle­mével együtt szeretném hallani! Én karrieristának neveztem őt. Magát is annak tartotta? Én nem voltam karrierista. Várjon! Arra feleljen, amit kérdez az ember! Szóval Válás karrierista volt? Igen. Magának milyen volt a jelleme? Merev voltam. Makacs, merev, igaz? Igen. Helyesen: a Szovjetunióból.

Next

/
Thumbnails
Contents