Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

Mint láttuk, a szovjet megbízók bizalma Szűcs iránt-s ezt Rákosi sem tudta megingatni - a Dékán-esetig töretlen volt, de ezt követően az Abakumovhoz írt levél sem segített helyzetén. A gyanú azonban - ezt Szűcs tudta a legjobban - még nem jelentett azonnali leváltást, vagy a gyakran azzal együtt járó letartóztatást. Ez a méreg - általában - lassan ölt. Szűcs esetében leváltását követően szinte napra pontosan öt hónap kellett ehhez. 1950 szeptember elejére Farkas Mihály megbeszélést hívott össze „a határőrség és a belső karhatalom kérdéseivel kapcsolatosan. Ezen részt vett Péter, Kajli [korábban Péter munkatársa, ekkor már az ÁVH alá rendelt határőrség parancsnoka], Jevdokimenko, Zsigalov [szovjet tanácsadók] és Farkas Vladimír elvtársak." Konkrétan a határőrség, személyesen Kajli „önállósodási törekvése" volt a megbeszélés témája, ami már egyértelműen „szabotázs jellegét öltötte". „Úgy látszik azonban - hangzott a váratlan farkasi fordulat -, hogy az, ami a határőrségen van, [az] a Szűcs-csoport romboló tevékenységének csak egy része." Ha „része", akkor ennél sokkal súlyosabb bűnök is terhelték Szűcsöt, s valóban „minden jel arra mutat [s ez a lényeg, nem a határőrség], hogy az ÁVH-n Szűcs körül egy csoport van, vagy van kialakulóban, amely keresztezi az ÁVH hivatalos vonalának a végrehajtását. Erről engem - mármint Farkas Mihályt - Péter és Jevdokimenko elvtársak tájékoztattak." Szűcs körül ekkor már szorult a hurok, hiszen korábban letartóztatták öccsét, akit ő befogadott magához, amikor az hazalátogatott a londoni emigrációból.

128 Farkas Mihály nagyon is pontosan tudta, miről beszél, amikor Rákosinak beszámolva mintegy mellékesen megjegyezte: „Az, amit Te szakadatlanul hangoztattál, hogy az ÁVH-n még nem lepleztük le az ellenség ügynökségét és hogy ezt el kell kezdeni, teljesen igaznak bizonyul és csak most fogunk hozzá ahhoz, hogy ezen a téren is rendet teremtsünk." Vagyis Rákosinak megadatott végre a leszámolás lehetősége, hatalmának korlátait azonban pontosan jelezte, hogy erre szabadsága alatt, nélküle került sor. Farkas vázolta a teendőket is. „El kell kezdeni Szűcs letartóztatásban lévő bátyjának

129 kihallgatását, valamint a csoport bizalmas figyelését. Hogy ezen a téren mi történik, azt az anyagból részben már megállapíthatod." Az „anyagnak" nincs nyoma, de jelzi, a munka már nemcsak Rákosi, de Farkas beavatása előtt megkezdődött. „Szűcsöt most szabadságra küldjük és Jevdokimenko elvtárssal úgy állapodtunk meg, hogy a Szovjetunióba menjen. Szabadsága alatt a bizalmas nyomozást óvatosan, de határozottan tovább fogjuk vezetni."

130 128 Nem ez/el követett el végzetes hibát, hanem akkor, amikor Dékán ügyében vitába keveredett a tanácsadókkal. Persze ez is leegyszerűsítés, hiszen ezt szerencsés esetben túlélhette volna, ha nem vívta volna ki - a moszkvai utasításoknak eleget téve - magának Rákosinak a haragját. Egyik vizsgálója, Károlyi Márton később ezt állította: „Szűcs Ernő letartóztatásának okát - igazi okát - a vizsgálat megindulása alkalmával és a vizsgálat lefolytatása után sem tudtam meg. Az elmúlt hetekben - már 1956-ban - Péter Gáborral történt beszélgetés során említette, hogy Szűcs Ernőt tulajdonképpen Rákosi Mátyás utasítására azért fogták le, mivel Szűcsöt a Szovjetunióban a háború alatt az NKVD beszervezte, és Rákosi Mátyás figyelésével bízta meg. Erről Rákosi tudott." (TH V - 150 019/1. 221. - Károlyi Márton 1956. december 18-i vallomása.) Péter Gábornak feltehetően igaza volt, még akkor is, ha „leleplezésére" Rákosi távollétében került sor. 129 Szűcs Miklós volt a fiatalabb fivér. 130 MOL M - KS 276. f. 65/41. őe. 188-191. A maga módján Szűcsnél ugyanaz a „forgatókönyv" érvényesült, mint Rajknál vagy később Kádárnál. Előbb eltávolították őket „bizalmi állásukból", ami nem vezetett automatikusan letartóztatáshoz, de egyfajta védettség elvesztését jelentette. Szűcs is megtapasztalhatta leváltása után a „bizalom elveszését", azt a hideg leheletet, amit innentől kezdve mindig a tarkóján érezhetett. Már nem ő volt az AVH vezetőjének operatív helyettese, be kellett érnie a katonai elhárítás vezetésével, persze ez is fontos, bizalmi állás volt, de már egyáltalán nem „védett".