Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT
Felmutatom Önnek 1942-ben, az Andrássy laktanyában felvett jegyzőkönyvről készült fotókópiát. Elismeri, hogy Ön tette ezt a vallomást? Igen, a jegyzőkönyv az én akkori vallomásomról készült, én saját kezemmel írtam alá. A jegyzőkönyv szerint Ön részletes beismerő vallomást tett? Igaz, hogy részletes vallomást tettem, de mégis tagadtam, és nem fedtem fel több olyan dolgot a csendőrségen, amit én tudtam. így pl. nem beszéltem a VS 240 részére történt gyűjtésről, tagadtam, hogy Háner kapcsolatban áll a párttal, a VS-sel. Ót szocdemnek állítottam be. Ugyanígy tagadtam, hogy az ifik kommunisták lennének, a párttal kapcsolatuk lenne. Beismerő vallomásának milyen következményei voltak? Vallomásom következtében bukott le Prieszol József, akiről, mint vallottam, vallomást tettem. A többi mozgalmi kapcsolataim ugyanakkor kerültek őrizetbe, amikor én. Ezt abból tudom, hogy beszéltem velük kiszabadulásomkor. Prieszol később bukott le, mint én, Walter, Klein. Mondja meg, ki volt a kihallgatója 1942-ben, ki bántalmazta? Hogy kihallgatom ki volt, azt nem tudom, mert sokan hallgattak ki, de Juhász Antal jelen volt. Juhász Antal volt az, aki mikor először nem vallottam, gúzsba köttetett, és az egyik talpamat ő verte. Ó másnap is kihallgatott, kérdezgetett, hogy még ki a párttag, kinek van kapcsolata a párthoz. Én tagadtam mindent, azon kívül, amit beismertem első nap. Erre Juhász megint bántalmazott, fejemet a falba verte több alkalommal. Hány alkalommal hallgatták ki? Nem tudom megmondani pontosan, mert nem emlékszem pontosan vissza. Azt tudom, hogy miután Juhász kihallgatott, még felvittek egy alkalommal, és azt mondták, hogy „nem találják a Virágh Benedek utcát, Prieszol lakását". Beültettek egy kocsiba, és kivittek azzal, hogy én mutassam meg, hol van a Virágh Benedek utca, ahol Prieszol lakik. A Mozi téren [sic!] állt meg a kocsi, ahonnan nyílt a Virágh Benedek utca. Innen mutattam meg azt a házat, amelyben Prieszol lakott. Ezután visszahoztak, és még két alkalommal felvittek a célból, hogy a jegyzőkönyvemet készítik. Az elkészült jegyzőkönyvet aláírtam. Ön nem tiltakozott az ellen, hogy kivigyék Prieszol lakását megmutatni? Nem láttam értelmét tiltakozni, mert mikor vallomást tettem Prieszolról, lakcímét megmondtam. Beismerem, hogy ez nem kommunistához méltó magatartás volt tőlem, később is nagyon bántott, hogy ezt csináltam. Ezért a felszabadulás után egy alkalommal meg is mondtam Prieszolnak, 241 hogy én vittem ki a csendőrnyomozókat a lakását megmutatni. 240 Vörös Segély. 241 Prieszol Józsefeiről 1951. április 29-én, tehát Veres letartóztatása után tájékoztatta Farkas Mihályt. A feljelentés bekerült Veres vizsgálati anyagába. (MOL M - KS 276. f. 62/2. őe.)