Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

gyanúokoknak ismertetésével arra kértük volna a kongresszust, hogy ne válassza be Kádárt és társait a központi vezetőségbe, az elvtársak egy jelentékeny részénél az a vélemény alakult volna ki, hogy a felhozott gyanúokok magukban véve nem elegendőek ilyen lépésre. Ennek a kérdésnek ilyen meg nem érett állapotban a kongresszus elé vitele zavarta volna azt, hogy minden erőnket a döntő nagy kérdésekre, a béke megvédésére, a felemelt 5 éves terv megvalósítására, Pártunk megerősítésére összpontosítsuk. Elmosta volna annak az egységnek a megnyilvánulását, amelyet a kongresszus szelleme és munkája mutatott. Ezért elálltunk tőle. Ezenkívül a kongresszus előtt úgy Zöld, mint Kádár eljöttek hozzám és mindkettő megígérte, hogy az elkövetett hibákat jóvá fogják tenni és kiérdemlik a párt bizalmát. Mindezen tényezők hatása alatt az elvtársak azon a véleményen voltak, hogy addig is, amíg a velük kapcsolatos kérdések tisztázódnak, hagyjuk meg őket a helyükön. A kongresszus után egy sor olyan bizonyíték került a hatóságok kezébe, melyek szükségessé tették Donath, Losonczy, Újhelyi, a debreceni Márciusi Front tagjainak letartóztatását. Ezek a letartóztatottak bevallották, hogy Horthyék valamennyiüket beszervezték. Azt is bevallották, hogy politikai vezetőjüknek Rajk lebukása után Kádárt tekintették. Ezek a tények a múlt hónap elején derültek ki. Április 18-án a titkárság újra foglalkozott a rendőrség kérdésével és ellenőrizte, hogyan hajtották végre a határozatokat. Kiderült, hogy nemcsak hogy javulás nem állott be, hanem a budapesti rendőrőrsparancsnokok között a régi horthysták száma 52%-ra nőtt, és ami még rosszabb, az őrsparancsnok-helyettesek között 70% volt a régi horthysta rendőr. A közlekedési rendőrök, a rendőrségi telefonközpontokat kezelők között is megszaporodott a régi rendőrök száma. A titkárság két órát foglalkozott ezzel a kérdéssel, amelynek előadója Veres, a belügyminiszter első helyettese volt. Amikor Verest sarokba szorítottuk, hogy miért nem gondoskodott arról, hogy ezeket az elemeket demokratikus rendőrökkel váltsa fel, csak azt tudta válaszolni, hogy: „elfelejtettem". A két órás vita alatt sem Zöld, sem Kádár nem vettek szót [sic!]. A titkárság előtt világossá vált, hogy itt már nem hibákról van szó, hanem az ellenség kezéről. Ezért a következő napon, április 19-én a PB elé vittük a kérdést. Én előzőleg közöltem Zölddel, hogy azok után, amiket tapasztaltunk egy napig sem maradhat belügyminiszter és hogy a kérdést a PB elé visszük. A PB előtt Zöld semmivel sem tudta igazolni a magatartását, csak dadogva célozgatott arra, hogy ellenséges befolyás alá került. A PB-nek ezen az ülésén a központi vezetőségünk 23 tagja vett részt és volt tanúja a sarokba szorított ellenség tehetetlenségének és zavarának. A PB egyhangúlag elhatározta Zöld leváltását. Zöld Sándor április 20-án reggel, a PB határozatának megfelelően, hozzám juttatta lemondó levelét, részt vett a minisztertanácson, ahol bejelentette lemondását, tett egy sor előterjesztést, utána pedig hazament és öngyilkos lett. Amikor ennek hírét vettem, rögtön megértettem, hogy a leleplezett ellenség így akart kibújni a felelősségre vonás alól és egyben ezzel a tettével még külön nehézségeket akart okozni a pártnak. Erre azonnal összehívattam azt a háromtagú bizottságot, amelyet a pártvezetőség Rajk leleplezése után abból a célból létesített, hogy sürgős esetekben, amikor a párt fontos érdekeinek a megvédése azonnali intézkedést követel, rögtön határozzon. A bizottság tisztában volt vele, hogy amennyiben Kádár és Kállai tudomást szereznek Zöld esetéről, megszöknek. Ezért elhatároztuk, hogy Kádárt és Kállait azonnal őrizetbe vesszük azzal, hogy másnap reggel, április 21-én 9 órára összehívjuk a politikai bizottságot, közöljük a tényállást és a továbbiakban a PB határoz.