Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT

És maga most igazat mond? Hogy volt? Mondja el őszintén. Mert ez így egy mese. Mert ezt valahol máshol elmondhatja, de az Államvédelmi Hatóságon nem hiszik. Mondja el, ahogy volt. Mikor volt magának az utolsó találkozója, kapcsolata, személyes találkozója? Az 1944-es év melyik hónapjában? 42-ben volt. Az utolsó? Igen. És aztán mi történt? És aztán én elmentem illegalitásba. Kinek az utasítására? A párt utasítására. Hogy? 42 májusában mi történt? A rendőrség azt mondta, hát most Csermanek úr elég volt, köszönjük a szolgálatait. Nem. Hanem? Nem mondtak semmit sem. Hanem? Én gondoltam. Maga az a bátor, gerinces ember. Hogy kibújok. Maga. Igen. Hát ez magára nagyon jellemző. Az ilyen bátor helytállás. Aki úgy félt a horthysta rendőrségtől. Maga, aki saját maga leírta, hogy úgy félt és rettegett a horthysta rendőrségtől, különösen Hain Pétertől, aki a legnagyobb vadállat volt. És maga most újra egy ilyen... Hát ne csináljon vicceket! Ki fogja magának elhinni? Mire jó ez? Miért nem tudja magát elhatározni egyszer és mindenkorra, hogy nem azon töri a fejét, hogy a felét mondja el, vagy a háromnegyed részét. Maga azután, amikor maga azt mondja, hogy megszakította kapcsolatait, a maga politikája az nem folytatása volt annak? Nem úgy nézett ki, mintha maga naponta találkozott volna velük? Nem az volt? Nem az volt. Nem az volt. A párt feloszlatása mi volt? Az gazemberség volt.