Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
II. FEJEZET KÁDÁR JÁNOS BÍRÁI ELŐTT
Ha valami közöm lett volna a provokációhoz, ez figyelmeztető jel lehetett volna számomra, s megkísérelhettem volna eltüntetni vagy eltakarni azokat a nyomokat, amelyek a provokációban való részvételemre utalnak. (Beszélhettem volna Harasztival, megállapodhattam volna vele valamilyen „konspirációban" stb.) De nekem az sem jutott eszembe, hogy akár csak olyan formában is közöm lehet ehhez az ügyhöz, hogy a kapcsolatfelvételre vonatkozó üzenet rajtam keresztül ment, s hogy ez akkor összefüggésben volt a párt feloszlatására irányuló provokációval. Nekem sem Kádár, sem más nem tett említést arról, hogy Szakasitscsal folyt valaha erről a kérdésről tárgyalás; ezt először Rákosi elvtárstól hallottam ez év januárjában. Sem az illegalitás idején, sem a felszabadulás óta Harasztival nem beszéltem erről a kérdésről, miután számomra ez a „kérdés" egyáltalán nem létezett. Gergőtől is először most januárban érdeklődtem, azután, hogy Rákosi elvtárs Haraszti vallomására hivatkozva mondotta, hogy a kapcsolatközvetítés rajtam keresztül ment. Haraszti azt állítja - ezt így tudom Rákosi elvtárstól és Tőled -, hogy a Szakasitscsal való találkozás létrehozására a megbízást tőlem kapta. Tőlem ilyen megbízatás nem eredt s közvetve sem mehetett, nem közvetítettem hozzá ilyen megbízatást (Kádár elvtárs, akitől erre utasítást kaphattam volna, állítja, hogy ő a kapcsolatfelvételre vonatkozó üzenetet nem adta, hanem kapta). Hogy nem tőlem származott a megbízatás, nem voltam kezdeményezője vagy részese a párt feloszlatását célzó provokációnak, annak feltétlenül ki kell derülnie az eset összes körülményeiből. Lehetetlen egy ilyen provokációt kezdeményezni és véghezvinni csupán egy találkozó létrehozására vonatkozó üzenetközvetítéssel. Lehetetlen, hogy ha kezdeményezője vagy részese lettem volna a párt feloszlatására vezető provokációnak, úgy ez kifejezésre ne jutott volna 1944 őszén, amikor a párt újjáalakításának kérdése napirendre került. Én a párt újjáalakítása mellett voltam (emlékezetem szerint a vezetőség egyhangúan döntött a kérdésben), de nem emlékeztem arra a vitára, amiről néhány nappal ezelőtt Losonczy szólott, mint Harasztival kapcsolatosan benne felmerült gyanús politikai momentumról. Ennek a vitának a lényege az volt részletesen febr. 9-i feljegyzésemben 46 leírtam -, hogy még a vezetőség határozata előtt, amikor ez a kérdés felmerült, én és Losonczy a párt újjáalakítása mellett, Haraszti ellene volt. Tisztában vagyok vele, hogy a felhozott körülmények és érvek sem külön-külön, sem összességükben nem abszolút bizonyítékok ártatlanságom mellett. Ilyen bizonyítékot annak alapján, amennyit az ügyből én jelenleg ismerek - csak egyet tudok: egész munkásmozgalmi múltam. Több mint 17 éve vagyok tagja a pártnak, soha pártfegyelmi eljárás nem volt ellenem, mindenkor a munkásosztály, a párt céljaiért küzdöttem. Teljesen lehetetlen - hiszen elég példa van előttünk erre -, hogy e 17 év során, de különösen az utolsó 3 évben, amikor nagyon bizalmas poszton állottam, ne mutatkozott volna meg munkámon, magatartásomon, ha bármilyen alapja lenne az ellenem felmerült vádaknak. Két hete, hogy eljárás indult ellenem. Ez alatt az idő alatt sokat töprengtem, hogyan kerültem én ilyen helyzetbe. Ha ártatlan vagyok is az ellenem felhozott vádban, az, hogy ilyen vád felmerülhetett ellenem, mutatja, hogy valamikor súlyosan vétettem minden kommunistára kötelező éberség ellen: védje a pártot a provokátorokkal, az ellenséggel szemben. Harasztit ugyan nem én hoztam be a munkásmozgalomba, de a hozzá való Helyesen: február 10-i. Lásd a következő dokumentumot.
