Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET FENT ÉS LENT - KOMMUNISTA LIBIKÓKA

A pártvezérnél történt látogatásról a Kútvölgyi úti kórházban folytatott beszélgetésük alapján megint Szász Béla számolt be. Rákosi „fogadta is a szabadlábra került rabot", s számon kérte, miért nem írt neki Kádár, „mérhetetlenül felháborodott", amikor értesült az „elsikkasztott levelekről".

582 Saját börtönélményeivel traktálta Kádárt, majd érdeklődött tervei felől. 1954-ben „a kórházi köntösben mellettem kuporgó egykori fogoly elbeszélése - folytatta beszámolóját Szász Béla - nemcsak meglepett, de el is gondolkoztatott. Kádár János volna az egyetlen ember Magyarországon aki ne tudná, hogy nemcsak a Rajk-ügy, de minden jelentősebb mííper budapesti főrendezője, bábjátékosa »Sztalin elvtárs legjobb magyar tanitvanya« volt? [...] Miért igyekszik elhitetni velem, hogy ő a töméntelen politikai gyilkosságért, embertiprásért csupán az AVH már bebörtönzött főnökét tartja felelősnek, de a kommunista párt szabadlábon lévő és ma is tevékeny főtitkárát nem?"

583 Csakhogy Kádár nem színlelt, ő valóban hitte, hogy mindenért az áruló Péter Gábor a felelős. Hiába tudta pontosan - sokkal pontosabban, mint Szász Béla - miként zajlott a Rajk-per, tudnia kellett azt is, hogy Rákosinak az őmeghurcolásához is köze volt, tényleg nem tagadhatta meg azt az embert, aki számára a legnagyobb tekintély volt, akinek boldogan követte minden utasítását. Hinnie kellett, hogy Rákosit csak megtévesztettek, előbb Péter, majd - amint arra három hónappal később rájött - Farkas is. Még 1956-ban is hangot adott ennek a meggyőződésének, amikor már Farkas Mihályt vádolva maga mentegette Rákosit. Hiszen a pártvezér volt az, aki - amikor eljutottak hozzá 1950 augusztusában a „jelzések", becsületesen és nyíltan neki szegezte a kérdést, hogy is volt az a Szakasits-féle találkozó. Szász szerint Kádár „pillanatnyilag ugyancsak együgyű tudatlanság színlelésével, mondhatnók, ártalmatlanul egyengette útját. ..""

l84 0 is leírta, amit később Kádár maga is elmondott, Rákosinak a jövőjére vonatkozó kérdésére válaszolva felvetette, visszamegy „melósnak". A döntést Rákosira hagyta. Természetesen a vezér felháborodottan utasította vissza, hogy megint „tróger" legyen - maga mondta így . Kádár tapogatódzott, s talán ő vetette fel a Belügyminisztériumot.

585 Ez aligha lehetett Rákosi ínyére. „Amihez [...] értek - folytatta a puhatolódzást - , az a pártmunka." „Rákosi arról hallani sem akart, hogy én ne a pártapparátusban dolgozzam." A politikai bizottság 1954. május 12-i döntése értelmében, ha „az elítéltek semmiféle bűncselekményt nem követtek el, s ezt a megfelelő bíróság is megállapítja; s ha a párt megfelelő szerve [a KEB] a jogtalanul elítélt vitathatatlan párt- és osztályhűségét megállapítja", akkor őket „letartóztatásuk előtti időben betöltött tisztségüknek megfelelő pozícióba kell helyezni. Természetesen képességeiknek megfelelően magasabb, vagy egyes esetekben alacsonyabb tisztségbe is kerülhetnek."

586 5X- Szász: Minden kényszer nélkül. 314. p. Erről Kádár - szokásos szűkszavúságával - nyilvánosan is beszámolt. Rákosi „képmutató módon még azt is megkérdezte, miért nem fordultam hozzá". (Kádár János - Végakarat. 93. Kádár utóbb tehát megfeledkezett arról, hogy 1954. július 31-én még hitelt adott Rákosi mentegetődzésének. 583 Szász: Minden kényszer nélkül. 314-315. p. 584 Uo. 315. p. 585 „Bár voltam belügyminiszter is, oda semmi kedvem visszamenni." Kádár János - Végakarat. 93. p. 586 MOL M - KS 276. f. 53/174. őe. 101. Később - de már Rákosinak Kádárral folytatott beszélgetése után -, 1954. október 20-án ezt a döntést maga a politikai bizottság puhította fel, mondván „azon rehabilitált párttagok részére, akik letartóztatásuk előtt politikai - társadalmi, kulturális - stb. szerveknek választott vagy kinevezett vezetőségi tagjai voltak, lehetővé kell tenni, hogy a jövőben ismét részt vegyenek e szervek munkájában. Célszerű megvizsgálni