A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

A püspök[ök]től kapott jelentések alapján részletes jelentést tett a Vatikánnak a „hazai állapotokról". Ebben a felszabadulás utáni eseményeket hamis színben tüntet­te fel. 47 Mindszcntynek hercegprímássá történt kinevezése után, Grősz szerepe a püspöki karban megváltozott. Mint sértett főpap, állandóan Mindszenty és Czapik Gyula egri érsek irányvonala között ingadozott. A döntő kérdésekben azonban végül is a legtöbb esetben Mindszentyhez csatlakozott, vagy legalábbis éppen „semlegességével" érte el a püspöki kar többségének hozzájárulását, Mindszenty különböző agresszív lépé­seihez. 1946-ban és 1947-ben több alkalommal tartott nyilvánosság előtt beszédeket. Ezek kivétel nélkül demokrácia elleni uszításokat tartalmaztak. Még 1948-ban is ilyen beszédeket tartott: „Itt Magyarországon csak az Isten tud jobb életet teremteni. Sokat ígérték az életszínvonal emelését, a nagyobb kenyeret, de ez olyan dolog, hogy az sohasem fog életre kelni, ha az Isten segítsége és áldása nincs hozzá." A püspöki kar „egységének" biztosítása érdekében 1948 novemberében kezdemé­nyezésérc a püspökök Grősz által fogalmazott „hűségnyilatkozatot" írtak alá a prí­másnak. Ebben a „gyűlölettől tajtékozó támadások" láttára szükségesnek tartja bizto­sítani a prímást a „hívek tiszteletéről és szeretetéről". Kijelentette, hogy „a püspöki karnak dokumentálnia kell egységét és szolidaritását őeminenciájávaP'. 48 Mikor először merült fel 1946-ban az iskolák államosításának kérdése, egyházme­gyéjében kérdőívet bocsátott ki az egyházi iskolák tanítóinak és az ebben foglalt kér­désekkel igyekezett az államosítás elleni tiltakozásra rákényszeríteni a tanítókat. Varga Béla volt házelnökön keresztül több, volt csendőrt és más fasisztát igyeke­zett a felelősségre vonás alól kimenteni. Mindszenty letartóztatása után ismét, mint rangban következő érsek, a püspöki kar vezetője lett. Ebben az időben érkezett haza Rómából Endrédy Vendel volt zirci apát és Mócsy Imre jezsuita. Endrédy, Tardini helyettes vatikáni államtitkárral folytatott megbeszéléseket, Mócsy pedig a pápától hozott üzenetet. Ok közvetítették a vatikáni álláspontot, melyet Grősz magáévá tett és egész további politikai tevékenységének irányt adott. Ez szabta meg azt az álláspontját, hogy a kormánnyal nem szabad tár­gyalásokba bocsátkozni, csak ha már az egyház nehéz helyzetbe kerül, akkor kezdjen tárgyalásokat, de akkor sem egy átfogó megegyezés, hanem apróbb kérdések tisztá­zása érdekében. 49 vek sérelmeit és különböző kéréseket tartalmaznak. PIL 274. f. 7/247. őe. Grősz József és Mindszenty József levelezése a miniszterelnökkel 1945-1947. 47 A Vatikánnak megküldött jelentést szó szerint közli Grősz József kalocsai érsek naplója 1944-1946. Sajtó alá rendezte Török József. Bp., 1995, 305-317. p. 48 A prímás letartóztatása előtt megfogalmazott püspöki hűségnyilatkozatról Grősz József részletesen beszámolt 1951. május 25-i önvallomásának 12. pontjában. Lásd a 27. számú dokumentumot. Valamint A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1945-1948 között. Szerk.: Bckc Margit. (Dissertationes Hungaricae ex história Ecclesiae. 14.) Köln-Bp., 1996, 406-407. p. és Történeti Hivatal O - 13405/1. Magyar Római Katolikus Püspöki Kar. 78. p. 49 Lásd az I. fejezetet a 3. számú lábjegyzetét.

Next

/
Thumbnails
Contents