A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

GRŐSZ JÓZSEF ÁLLAMVÉDELMIS JELLEMZÉSE 1951. május 4. SZIGORÚAN TITKOS Tárgy: Grösz József kalocsai érsek Jelentés Budapest, 1951. május hó 4-én Grősz József kalocsai érsek 64 éves, a magyar püspöki kar jelenlegi vezetője. Tanulmányait a bécsi Pázmáneumban végezte, de rossz eredményei miatt nem doktorált le.

38

191 l-ben szentelték pappá. Rövid, kétéves vidéki káplánkodás után bekerült a győri püspöki irodába. 1924-ben püspöki helynök

39

, majd 1929-ben győri segédpüspök lett. A győri püspök halála után először győri, majd a szombathelyi püspök lemondása után szombathelyi apostoli adminisztrátor, 1939-től pedig megyéspüspök lett. 1943-ban nevezte ki a pápa kalocsai érsekké. Elhatározásaiban igen nehézkes, lassú gondolkozású, szereti a könnyű és veszélytelen megoldásokat választani minden problémában. Kényelmes, kedveli a társaságot, egyetlen szórakozása a kártyázás.

40 Az egyházmegyéje irányításában látszatra nem aktív. Megnyilatkozásaira az egyház és saját vagyonának elvesztése, valamint Grősz József eredményei mindenképpen lehetővé tették volna tanulmányai folytatását a doktori cím megszerzéséig. A Bécsi Egyetemi Levéltárban őrzik Grősz disszertációját: „ Traditionis testimonia de facto Petri in operibus ss. Patrum usque saeculum quintum ", amelyet Cölestin Wolfsgruber a bécsi egyetem teológia fakultásának egyháztörténet professzora és Franz Zehetbauer, az egyházjog magántanára 1912. október 23-án „egyhangúlag elfogadtak". Az értékelésből kitűnik, hogy Grősz József disszertációját „rendkívül gondosan és lelkiismeretesen" (Wolfsgruber) és „nagy szorgalommal, ügyes érveléssel és nyelvezettel, alapossággal és aprólékos gondossággal készítette el" (Zehetbauer). Universitätsarchiv Wien Nationalien der Katholisch-Theologischen Fakultät; Katholisch-Theologische Fakultätsakten 1910/1911 ZI. 755, ZI. 1439, valamint 1911/1912 ZI. 1582, ZI. 1591. 39 1924-ben Grősz József püspök irodaigazgató lett Győrben, püspöki helynökké csak 1933-ban nevezték ki. Lásd még a bevezető tanulmányt. 4 Vö. Lénárd Ödön: Erő az erőtlenségben. Bp., 1995. 154-155. p.