A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
II. FEJEZET DOKUMENTUMOK
A VEZÉR-ügyben lefolytatott vizsgálat a volt pálos rend tagjai és vezetői által elkövetett számos bűncselekményre is fényt derített. 31 A volt pálos rend kolostoraiban, elsősorban a gellérthegyi Sziklakápolnában folyamatosan bújtattak körözött, illegalitásban élő fasisztákat, így pl. TÓTH ILLÉS gyilkos kulákot, VEZÉR bűntársát is. A pálos rend őrizetben lévő tagjai a felszabadulás után fegyvereket rejtegettek, melyek közül kettő birtokunkban van. P. CSELLÁR JENŐ őrizetünkben lévő pálos rendfőnök és rendtársai beismerték, hogy a rend a felszabadulás előtt szélsőségesen fasiszta politikát folytatott. (Háborús uszítás a „Fehér barát" c. lapban, 32 Szálasi-misék, stb.) A felszabadulás utáni években MINDSZENTY közreműködésével - egyházi megmozdulások leple alatt - fasiszta tömegakciókat szerveztek. Tevékenységüket összeegyeztették az ENDRÉDY VENDEL vezetése alatt álló volt cisztercita rend hasonló akcióival. (Engesztelő misék Imrédyért, Bárdosiért, 33 őrizetben lévő fasiszták hozzátartozóinak ebédeltetési akciója, a Sziklakápolnánál tartott fasiszta tömegtüntetések 34 stb.) P. CSELLÁR és ENDRÉDY a budapesti olasz követségen keresztül közösen tartottak illegális kapcsolatot Rómával. Mindkét rend kapott Rómából illegális úton nagyobb dollárösszegeket, amelyeket CSELLÁR és ENDRÉDY rendtársaik és valutaüzérek segítségével zugforgalomban értékesítettek. P. CSELLÁR vezetésével a pálosok már régebben felkészültek a rend további illegális működésére. A feloszlatás után a rendek vezetői rendfőnöki értekezleteket tartottak, melyen ENDRÉDY VENDEL zirci apát, vatikáni utasításra hivatkozva közölte, hogy a rendek vezetői helyezzék magukat biztonságba és készüljenek fel az esetleges disszidálásra. 35 ENDRÉDY VENDEL utasítására Csellár Jenő is megkísérelte rendtársainak külföldre való disszidáltatását [sic!]. Az utasításra és CSELLÁR anyagi támogatásával disszidálni készülő három pálos szerzetes őrizetünkbe került, [sic!] 31 Lásd az I. fejezet 43. számú lábjegyzetét. 32 A „Fehér Barát" a pálos rend 1937-ben indult, 1948-ig megjelenő havi folyóirata volt. Szerkesztői: Kisbán Emil, Baranyai Lajos, Nádas Zoltán, Gyéressy Ágoston, Csellár Jenő. 33 Helyesen: Bárdossy László. 34 Ebédeltetés - valószínűleg az internáltak és letartóztatottak számára küldött élelmiszercsomagokra utalhat a szöveg. Tüntetések - talán a Mindszenty József esztergomi érsek által a Boldogasszony Éve alkalmából a gellérthegyi Sziklakápolnánál tartott több ezer fős körmenetekre vonatkozik. Pl.: 1947. október 13-án több tízezer katolikus közösségében emlékezett meg a bíboros a fatimai csoda harmincadik évfordulójáról. Fél év múlva, 1948. május 13-án az újabb engesztelő körmenet alkalmával a hívek nemcsak a Sziklakápolnát és annak környékét töltötték meg, hanem az egész Gellérthegyet. Ekkor már a rendőrség is beavatkozott és erőszakkal igyekezett az imádkozó, éneklő tömeget szétoszlatni. Vö. Mészáros István: Boldogasszony Éve 1947/48. Bp., 1994, 94. és 144-146. p. 35 Endrédy Vendel 1948 november végén, december elején Rómában tartózkodott, ahol biztos forrásra hivatkozva közölték vele, hogy 1948 karácsonyán le fogják tartóztatni Mindszenty József esztergomi érseket, majd öt másik főpapot, elsőként a zirci apátot. Endrédy Vendel nem törődve a rá nézve teljesen bizonytalan jövővel, hazautazott Magyarországra. Vö. Őrfi Mária: Lángolj és világíts. Fejezetek Endrédy Vendel zirci apát életéből. Bp., 1997, 65. p.