A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

I. FEJEZET BEVEZETÉS

2. A KONCEPCIÓ FORMÁLÁSA 1951. május 18-án, amikor Grősz József kalocsai érseket az ÁVH letartóztatta, már lényegében készen állt az a nyers koncepció, amit már csak Grőszre kellett szabni, és amit Grősszel el kellett fogadtatni, és betanultatni. A kalocsai érsek vizsgálati fogsá­ga tulajdonképpen kettős célt szolgált. Egyrészt finomítani kellett a koncepciót a ki­hallgatások, vallomások, szembesítések, fogdahálózati jelentések és egyéb államvé­delmis módszerek segítségével. Ez azt jelentette, hogy az ÁVH által készített első koncepciós vázhoz még információkra volt szükség, hogy a szálakat jobban egymás­hoz lehessen illeszteni. Másrészt Grőszt meg kellett győzni a vádak valóságos voltá­ról, vagy legalábbis az ÁVH-val történő együttműködés egyetlen helyes lehetőségé­ről, és fel kellett készíteni az államvédelem által neki szánt szerepre. Mi volt tehát a Grősz József elleni koncepció első verziója, amit letartóztatása nap­ján természetesen még maga sem ismert? Összeesküvés vezetése a Magyar Népköztársaság ellen, az államfői tisztség elfo­gadása: Grősz Józsefet 1948 novemberében Mindszenty József magához rendelte és közölte vele, hogy megbízást adott Bozsik Pálnak a rendszer megdöntésére irányuló szervezkedés kiépítésére és kormányprogram kidolgozására. Ugyanakkor már szá­mítva őrizetbe vételére, átruházta Grőszre a mozgalom vezetését. Az esztergomi ér­sek letartóztatása és elítéltetése után Bozsik Pál és Farkas Endre kidolgozták Jog­folytonossági elvüket", amely szerint Mindszenty József akadályoztatása miatt a király visszatéréséig a rangban második katolikus főpap, a kalocsai érsek az ideigle­nes államfő. Szintén Bozsik és Farkas voltak azok, akik összeállítottak egy kormány­listát, amelyet Grősz József jóváhagyása után jelentettek az amerikai követségnek. Ezt az első listát Grősz javaslatára átdolgozták, újabb nevekkel egészítették ki, sőt Bozsik helyett új miniszterelnököt választottak Friedrich István személyében. Az összeesküvés célja: a népköztársaság megdöntése, vívmányainak eltörlése és a Habsburgok uralmának restaurálása volt. Céljaik elérését, egy európai háborús konf­liktustól, és az amerikaiak intervenciós támogatásától várták, de szerveztek illegális, fegyveres csoportokat is.

Next

/
Thumbnails
Contents