A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

58. JELENTÉS GRŐSZ JÓZSEF FOGDÁI MAGATARTÁSÁRÓL 1951. június 7. Tárgy: Grősz József fogdái magatartása N. N. jelentése Jelentés Budapest 1951. június 7. Általában: Tegnap dél óta ma délig Grősz nyomott, rossz hangulatban volt. Sokat töprengett és imádkozott, a többi idejét alvással töltötte, egyáltalán nem beszélgetett. Várta a ki­hallgatását és nem tudta elképzelni, mi lehet oka annak elmaradásának [sic!]. Tegnapi kihallgatásomról futólag érdeklődött, írásbeli feladatomat félszemmel né­zegette. Ma délben megváltozott a hangulata és élénk beszélgetést kezdeményezett. Nyu­godtnak és jókedvűnek látszott. Jó étvággyal evett, reggel mutatta, hogy pocakja pár centivel kisebb lett. Részletek: 1.) Nem lehet a jelenségekből megítélni, hogy a háborús feszültség milyen mérvű. Általában azt lehet mondani, hogy a feszültség március közepe óta (Grősz előtt akkor buktam le 344 ) nem emelkedett. Ha a második világháború előtti idővel hasonlítjuk össze a mai helyzetet, akkor az 1938-as évnek megfelelő a feszültség azzal a hozzá­adással, hogy az egész világon bevezették a korlátozásokat, még USA-ban is. A háború mindazonáltal kitörhet, azonban mindkét fél őrizkedik a szikra kipattan­tásától. 344 A sikeres konspiráció érdekében a fogdaügynököt az ÁVH teljesen lefedte Grösz előtt. Lásd az I. fe­jezet N. N. fogdahálózati ügynökkel foglalkozó részét.

Next

/
Thumbnails
Contents