A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

Az előadó azzal is fenyegette, hogy ügyét a nyilvánosság előtt meg fogják szellőz­tetni. Grősz nem akarta azt mondani, hogy a külföldi rádiók már bizonyára megemlé­keztek elfogatásáról, sőt már előre meg is mondták azt, hogy mivel fogják majd vá­dolni. 278 Különben is sem itthon, sem külföldön nem hiszik ezeknek egyetlen szavu­kat sem. Ma többször beszélt arról, hogy előfordulhat, hogy nem jön vissza és az éjszakát ismét a pincében tölti. Ő tud megfelelően alkalmazkodni és vigyázni fog az egészsé­gére, éppen ezért igyekezni fog olyan vallomást tenni, amit az előadója elfogad. Leg­utóbb is úgyszólván két mondattal oldotta meg ezt a kérdést. Ha csak a saját szemé­lyéről van szó, akkor nem tétovázik, azonban semmi esetre sem akar másokat is berántani. Egy alkalommal előadója megkérdezte tőle, hogy van-e még valami bűne, erre Grősz tagadólag válaszolt. Furcsa az, hogy itt az embernek saját magát kell vádolnia, hiszen az ember természetszerűleg is tiltakozik ez ellen. Egyházi körökben az a vélemény, hogy a kormányzat a Vatikántól való elszaka­dást készíti elő. Ennek első lépése volt a papok békepártjának megalakítása. Már az alakulás alkalmával mellüket verve hangoztatták, hogy a pápa egyházi téren csalha­tatlan és ebben a kérdésben alávetik magukat a pápa rendelkezéseinek. Ugyanakkor azonban megfeledkeztek arról, hogy a pápa egyházjogi tekintetben is intézkedésre hi­vatott és így politikai kérdésekbe is beleszólhat. Már az a tény, hogy a kormányzat és Rákosi Mátyás hangoztatja azt, hogy tudomásul kell venni, hogy a római katolikus egyház alá van rendelve a pápának, arra mutat, hogy a kormányzat az egyház és a Va­tikán között tulajdonképpen szakadást akar előidézni. Czapik igen dörgölődik a rendszerhez, Rákosi Mátyáshoz is sokat járt, amiért Mindszenty igen haragudott rá és több ízben is figyelmeztette. Ebben az időben Czapik még felelőtlen volt, most arra kíváncsi Grősz, hogy miután ő a felelős, hogyan fog cselekedni. A cigarettamegvonást Grősz igen nehezen viseli és cigarettánkat együtt szívjuk el, ami a köztünk fennálló viszonyt benyomásom szerint kedvezően alakítja. Grősz szá­mít arra, hogy megkérdezik tőle és esetleg tőlem is, hogy adok-e neki a cigarettám­ból. Azt tanácsolta, hogy erre egyforma választ adjunk, mindketten tagadjuk le ezt a tényt. Grősz attól tart ugyanis, hogy ez esetben tőlem is megvonják a cigarettát és így szippantáshoz sem juthat. BFL XXV. 4.f 001211/1951; 744/1990. Grősz József és társai. 53-54. p. és Történeti Hivatal V—105752/1. Grősz József és társai. 129—130. p. Gépelt, hitelesítés nélküli másodpéldány. A külföldi rádiók adásait nem áll módunkban ellenőrizni, de a sajtó kétségkívül élénk figyelemmel kísérte a Grösz-pcr alakulását. Néhány példa a nemzetközi sajtóból: Neue Züricher Zeitung, 1951. júni­us 24.: Der Prozeß gegen Erzbischof Grősz in Budapest; Die Neue Zeitung, 1951. június 29.: Fünfzehn Jahre Gefängnis für Erzbischof Grősz; Time, 1951. július 2.: Hungary - political trials; Neue Wiener Tageszeitung, 1951. július 12.: „Ich kannte Erzbischof Grősz sehr gut".

Next

/
Thumbnails
Contents