A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)

II. FEJEZET DOKUMENTUMOK

Farkas közölte, hogy a kormány rendszerváltozás utáni programjának kidolgo­zását már megkezdték, különböző szakemberek bevonásával, ő maga a program igazságügyi vonatkozásait készíti elő. Ezután elmondta Farkas, hogy tevékenységüket az USA budapesti követsége tá­mogatja, a követséggel állandó kapcsolatban áll szervezkedésük. Farkas kifejtette, hogy „a magyar történelmi hagyományok" értelmében, a ki­rály távollétében az esztergomi hercegprímás hivatott az államfői tisztség betöl­tésére. Megkérdezte, hogy Mindszenty akadályoztatása esetén vállalnám-e ­mint az esztergomi hercegprímást egyházi méltóságában soron követő kalocsai érsek - az államfői tisztség betöltését rendszerváltozás esetén. Én beleegyezése­met nyilvánítottam, elvállaltam az államfői tisztség ideiglenes betöltését. Ez­után megbeszéltük Farkassal, hogy Bozsikkal együtt felkeresnek az államfői tisztség betöltésével és a szervezkedéssel kapcsolatos kérdések megbeszélése céljából. Mikor tárgyalt ön Bozsik Pállal, milyen kérdésekről beszéltek? Rövid idővel a Farkassal való fenti megbeszélés után, Farkas és Bozsik felke­restek a Széher úti Szent Ferenc Kórházban. Ez alkalommal Bozsik lényegében megismételte a Farkas által előzőleg elmondottakat, a szervezkedéssel kapcso­latban. Emlékezetem szerint ezt azzal egészítette ki, hogy Gyomlay László esz­tergomi tanárt nevezte meg mint állandó összekötőjüket a budapesti USA-kö­vetség felé. Én ez alkalommal helyeslésemet fejeztem ki azzal kapcsolatban, hogy összeköttetésben állnak az USA-követséggel, de egyúttal figyelmeztettem őt, hogy ezt a kapcsolatot csak óvatos formában, burkoltan tartsák, nehogy baj származzon belőle. Találkozott ön ezután Gyomlayval is személyesen? Körülbelül 1949 őszén ugyancsak a Széher úti kórházban felkeresett Gyomlay László, Farkas társaságában. Gyomlay közölte, hogy az amerikaiaktól pénzt akar kérni, katolikus diákkapcsolatainak a támogatására, és kérte, hogy adjak számára egy írást, melyben erre őt feljogosítom. Én egy rövid írást írtam alá ­Gyomlay előttem maga szövegezte meg - emlékezetem szerint a következő szö­veggel: „Felhatalmazom Gyomlay Lászlót, hogy katolikus diákok segélyezésé­re pénzt vegyen fel." Milyen formában vett ön részt a továbbiakban a legitimista szervezkedésben? A Gyomlaynak adott fenti megbízás idejétől 1950 júliusáig kb. hathetenként felkeresett Farkas Endre és ilyenkor jelentette nekem a szervezkedéssel kapcso­latos újabb fejleményeket és az amerikaiak egyes kéréseit. így jelentette pl. kü­lönböző szakemberek fokozatos bevonását a kormányprogram elkészítésébe, azt, hogy a kormányprogramnak egyes részei már elkészültek stb. Közölte talál­kozásaink alkalmával azt is, hogy a budapesti USA-követség Gyomlayn keresz­tül több politikai dokumentum elkészítését és átadását kérte, melyeket ők

Next

/
Thumbnails
Contents