Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

III. FEJEZET SZERÉNYI SÁNDOR 1953. ÉVI HAVIJELENTÉSEI

zel kapcsolatos feladatokat. És még egy pár helyen, azonban a kedvező megnyilvánu­lásokkal szemben ezek elenyésző kisebbségben fordultak elő, a többség a választá­sok, elsősorban a béke ügye mellett foglaltak állást és buzdították a híveket. Szekták: A szekták részéről jelentősebb és nyílt fellépés a választás ellen nemigen fordult elő. Csepelen még a fanatikusabb jehovista prédikátornő Szabóné, aki most lett szabadon bocsátva, úgy nyilatkozott, hogy le kell szavazni. De hozzátette, hogy most nincs el­lenlista, kénytelenek arra szavazni, ami van. AIV. kerületben pl. Hangyás István ad­ventista prédikátor, a tanács előzetes vele való beszélgetése után gyülekezetében a szocializmus és a nép terve szépségeiről beszélt [sic!]. Egyes helyeken azonban szór­ványosan előfordultak magánosok részéről ellenvetések. így pl. Csepelen az egyik jehovista asszony nem akart leszavazni, csak amikor egy jól felkészült népnevelő ki­ment hozzá, akkor változtatott álláspontján s végül leszavazott. Ugyancsak a IV. ke­rületben Dick Jánosné, lakása [...] (fia a vegyiporfestékgyár műszaki vezetője), vá­lasztás napján a Károlyi Kórházban feküdt, nem szavazott le, arra hivatkozott, hogy a vallása tiltja. A beszélgetés során a népnevelők úgy ítélték meg, hogy jehovista vagy adventista lehet. Ilyen egyéni megnyilvánulásoktól eltekintve tömegesebb vagy gyü­lekezeti akcióról nem kaptunk tájékoztatást a kerületekből. Az úrnapi körmenetekkel kapcsolatos elvonó intézkedések: Az úrnapi körmenet június 7-én egybeesik a pedagógusnapok megrendezésével. Ez­zel kapcsolatban a Budapesti Tanács X. Oktatási Osztály keretében akcióbizottságok alakultak, központi és kerületi [sic!]. A központi bizottságba az érdekelt minisztéri­um képviselői mellett a tömegszervek is képviselik magukat. 1953. május 30-án ez a központi bizottság egy programot fogadott el, amelyet úgy állított össze, hogy a kör­menetek idejére iskolai ünnepségekkel a gyerekeket kivonja a klérus rendezvényei­ről. Ennek megfelelően a kerületi tanácselnököknek Nezvál elvtárs rendelkezést kül­dött ki, amelyben az egységes körmeneti idők betartására biztosította a szükséges helyi intézkedések megtételét. Ezeket az intézkedéseket és a programról való feljegy­zést, amely a kerületi elnököknek kiment, a kerületi PB-nek is megküldtük tájékozta­tás céljából. Az elvonás koordinálása az összes érdekelt szervekkel megtörtént és az intézkedések kellő időben lementek. Ezek szerint egész Budapest területén - a hely­nökséggel (Babocsa) előzetesen megbeszélve - június 7-én de. 9-10 óra között lesz­nek megtartva [ti. a körmenetek]. Ugyanakkor minden iskolában 8.30 órai gyüleke­zéssel iskola ünnepségek lesznek, ahol a szülők és gyerekek köszönteni fogják saját pedagógusaikat. Ezek az iskolai ünnepségek kb. 10 óráig tartanak, és innen átmennek a díjkiosztó összevont kerületi ünnepségekre, ahol az elnökök ünnepi beszéd után ki­osztják a díjakat a megjutalmazott pedagógusoknak. Ez kb. 13 óráig tart, amely jó

Next

/
Thumbnails
Contents