Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

III. FEJEZET SZERÉNYI SÁNDOR 1953. ÉVI HAVIJELENTÉSEI

ba való bekapcsolódását. Eddigi értesüléseink szerint azok az esperesi papi megbe­szélések voltak jók és célravezetők, ahol jók voltak az előadók. Nagyon rossz volt a fehéregyházmegyések 2 ülése, amelyet már az elején felolvasott Shvoy püspök leira­ta eleve aláásott. A leirat azzal foglalkozott, bár szívesen megengedi, hogy egyházi ülések a béke kérdésével foglalkozzanak, de nem veheti el az idejét az egyházi fel­adatoktól. Részben ezzel függ össze, hogy amikor az előadó befejezte a családvédel­mi rendelet méltatását, néma csend fogadta. A jelen levő Kisberk püspök, Doroszlai főesperes és Desits esperes eljárási módjukkal, ahogy levezették, ismert reakciós ma­gatartásuk érzékeltette az alsópapsággal, hogy a béke kérdése és az állami feladatok csak formálisan kezelendők. Nem is vették komolyan, a kormányfeladatokat agyon­csapták. Az egészet porhintésnek szánták, ne lehessen azt mondani, hogy nem foglal­koztak vele. 2. / A legjobb előkészítést a reformátusok végezték, összehívták az összes lelkésze­ket [sic!], ahol teológiai megalapozással méltatták eredményeinket és kormányza­tunk további célkitűzéseit. Különösen kiemelkedő volt Péter János püspök előadása, „népünk terve" címen az 5 éves tervet méltatta. Ez alkalommal' elismerésre méltó munkát végeztek, amelynek eredményei az alsópapság körében a jövőbeni magatar­tásukban is pozitív módon fog[nak] jelentkezni. 3. / Az előkészületek után a feladatok végrehajtásának ellenőrzésére felhívtam a kerületi tanácsok ezzel megbízott munkatársai figyelmét. Különösen a katolikus püs­pöki kar körleveleinek levitelére, amelyet május 10-én olvasnak fel a templomokban. A körlevelek gyenge pontja, hogy nem intézkedett a felolvasás idejéről. így előfor­dulhat, hogy egyesek akkor olvassák fel, amikor a legkevesebben vannak. Ezt még pótolni lehet olyan intézkedéssel, hogy a körlevelet „minden misén" kötelesek felol­vasni a lelkészek. A tömegek, elsősorban a gyerekek kivonására tett intézkedések a klérus rendezvé­ nyeiről: 1./ A püspökök bérmálási menetrendjét megküldtük a kerületeknek, hogy az elvonás­hoz szükséges intézkedéseket időben meg tudják tenni és fel tudjanak készülni rá. A különböző osztályok: oktatás, népművelés, BTSB, 57 és kereskedelmi osztály munká­ját összehangolva elvonó programot készített. Egésznapos kirándulások, sport- és A Nagy-budapesti Katolikus Papok Békebizottságának 1953. április 22-i választmányi ülése. BFL XXIII. 134. 57 Budapesti Testnevelési és Sportbizottság. A főváros testnevelésének és sportjának tanácsi irányító szerve. Utódja a Budapesti Testnevelési és Sporthivatal (BTSFÍ).

Next

/
Thumbnails
Contents