Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

III. FEJEZET SZERÉNYI SÁNDOR 1953. ÉVI HAVIJELENTÉSEI

Ezzel fiigg össze az a jelenet is - április 26-án a ferenceseknél -, amikor megtudták, hogy Perlaki, a kedvenc reakciós papjuk többet nem prédikál a ferenceseknél és ami­kor az új tcmplomigazgató felment a szószékre, többen tüntetően kivonultak a prédi­káció alatt. A perselyező úriasszony figyelmeztette a kivonulókat, hogy az eljárásuk helytelen. Többen visszaszóltak, hogy „nem a pap, hanem a kormányzat ellen tüntet­nek" a kivonulásukkal. „Mi, akik most kimegyünk, a választáskor nem vonulunk ki szavazni." Majd voltak, akik arról beszéltek, hogy júniusban a „piaristák kitelepítése ellen külön tüntetést fognak rendezni". Egyesek arról beszélnek, hogy piarista kitele­pítés várható, csak még gondolkodnak rajta. Arra buzdítják egymást, hogy meg kell akadályozni, ha tüntetnek, nem fogják megcsinálni. A mai nemzetközi események ilyen ösztönzést adnak a klerikális reakciónak, és hogy vérszemet kaptak, ezt úgy papi, mint világi körök egyes hangoskodásai tükrözik vissza. 52 (L. I. feljegyzéseiből.) A klérus módszerei az ifjúság nevelése terén: 1./ Az Egyetemi-templom igazgatója, Nagy Ferenc a központi papnevelde lelkiigaz­gatója: „az ifjúság testi-lelki tisztasága" címen tart legújabban prédikációt. Legutóbb arról beszélt, hogy a fiatalok tisztaságának megőrzése nehéz, de nem le­hetetlen: „hősi feladat". „A vallásos fiatalságnak hajlama van a hősi emelkedettség­re." Ez az akció hasonló a piaristák módszeréhez, amikor a lányoknak arról beszél­nek, hogy férji hűségre csak vallásos ember képes. Céljuk, hogy a lányokon keresztül a fiúkat is befolyásuk alá vonják. Ezekre a prédikációkra középiskolás és egyetemista fiatalokat szerveznek, a vallásos fiúkjon] és lányokon, az úgynevezett kongreganista jellegű templomjáró fiatalokon keresztül. A prédikáció után az egyik szervező szem­üveges leány, akit a többi Csöpinek szólított, azt magyarázta és erősítgette, hogy ez a tisztaság fogja megkülönböztetni a katolikus egyetemista fiatalok életét a züllött ipa­rostanulók és iparostanuló-lányok életétől. Meg kell lenni ennek, nem lehet tréfál­kozni ezen, harciaskodott a többiek felé. 53 2.1 A III. kerületi óbudai templom Bády káplánja, Gillányi Ottó olyan mozgalmat szorgalmaz, hogy a szülőkön kívül a keresztszülőkkel is szoros kapcsolata legyen a lelkipásztornak. „A jó pásztornak ismerni kell a nyájat." Nekünk ismernünk kell nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőkön kívül a keresztszülőket is. Ha az egyik nem ér rá, akkor a másik biztosítsa a gyerek vallásos nevelését. Nyilvánvaló, hogy a klérus ezzel is szélesíteni akarja a gyerekek felé a maga vallásos befolyását. 54 ~ Szerényi tévedett. Az általa leírt események nem április 26-án történtek, hiszen azokról László Ist­ván már április 19-i jelentésében beszámolt. Lásd II. fejezet 22. számú dokumentum. 53 Lásd II. fejezet 22. számú dokumentum. 54 Helyesen: Virányi Ottó. Lásd II. fejezet 21. számú dokumentum.

Next

/
Thumbnails
Contents