Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

már nem őszintén felelt: - „Nincs szó a Habsburgok restaurálásáról. Az túlhaladott életforma már." Ha nem is kijelenései tartalmából, de Kunszery modorából meg lehetett állapítanom, hogy nemcsak ír, de mozgalomban is otthonos. Ugyanezt tapasztaltam, amikor kérdésemre részletesen elmondta, hogy miképp történt a katolikus írók és politikusok kitelepítése, hol vannak, mint élnek, kik jutottak ki Nyugatra. Pontosan elmondott egy-egy különálló eseményt is. így Balázs Lajos belvárosi főplébániai plébános kiszökésének meghiúsulását. Ezeket úgy mondta el, mintha nem érezne mindenben egyet a kitelepítettekkel, lefogottakkal. Ezt a gyakorlott rémhírterjesztő modorának minősítettem. Érdekelt volna, hogy a papok közül kikkel van összeköttetésben. De Kunszery csak Sík Sándorról nyilatkozott. Azt mondta, hogy Sík Sándorral irodalmi összeköttetést tart fenn. Sík Sándort demokratikus beállítottságú, marxista-leninista körök részéről is elismert tudósnak mondta. Azt mondta: „Sík nem kedvetlenedett el. Tesz és küzd tovább." A másik papi íróról, Brisits Frigyes cisztercita egyetemi magántanárról azt mondta, hogy az megtört, összetört a változásban. Szóba hoztam, hogy a nyilas lapok annak idején csúfolódásképp Kohnszerü Gyulának nevezték Kunszeryt. Nevetett rajta, de azt mondta, hogy anyagilag sohasem hasznosította a lehetőséget, amit az egykori zsidóvédelem biztosított számára. Ő csak a katolikus álláspontot akarta kifejezni a zsidó védelemben. Az „Új Ember" anyagi érdekében sem fordult soha még előfizetésért sem zsidókhoz. - Az „Új Ember"-hez való kapcsolatát nyilvánvalóan túlozta. Nem olyan jelentős munkatársa ő az „Új Ember"-nek. Inkább csak mozgalmi részben lehet erősebb érdekeltsége. Nem lehet azonban véletlen, hogy Kunszery megmaradhatott tanárnak, s hogy amikor Alszeghy Zsolt, Kállay Miklós és mások kitelepítésére történt intézkedés, akkor Kunszeryről nem esett szó. Kunszery nyugodt lehetett a dolgáról, sorsáról. Úgy gondolom, hogy szerepe és magatartása olyasféle, mint azoké, akik kémek és ellenkémek egyben. Mindez csak feltevés, de nem teljesen alaptalan. Valószínűbb következtetésre ad okot az a körülmény, ahogy Balogh igazgató beszélt telefonon egyik igazgatótársával Kunszery Gyuláról. Hangsúlyozta, hogy Kunszery igen jó vágású, erős, kemény, kitűnő legény. Amellett Balogh előttem is meglepő elismerően nyilatkozott Kunszery Gyuláról, akiről addig nem beszéltünk soha. Most, a külpolitikai helyzet kiéleződése (de nem első kiéleződése) idején lett ennyire kedves és komoly egyéniség a hangulatában megváltozott, magatartásában valahogy megingott Balogh előtt Kunszery. Itt már igazán alapos a gyanúm, hogy működő pedagógusok - elsősorban működő igazgatók - megnyerését, bátorítását vállalta a mozgékonynak, mindig vállalkozó szelleműnek mutatkozott „Gyasszi", akit nemcsak ezen a becenéven, de egyébként sem emlegettek eddig a párttag igazgatók körében. Ebben az irányban szeretnék nyomozni, ha együtt leszek Kunszery Gyulával. László István BFL XXIII. 134. A Fővárosi Egyházügyi Hivatal ügyviteli iratai. Kézzel írt lisztázat, László István aláírásával.