Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

1953. július 26-i jelentés JÚLIUS 26. Úgy tapasztaltam, hogy a mai vasárnapon a prédikációk fő témája a vallásos gyer­mekneveléssel volt kapcsolatos. 1. Ez a szándék fejeződött ki reggel 8 órakor a budai ferences templomban a ferencesek címzetes püspökének: P. Lombos Lászlónak beszédében. A szerzetes-püs­pök nemcsak buzdította a szülőket, nemcsak kötelezővé tette katolikus szülő számára gyermekének vallásos nevelését, de a pokol kínjával, tüzével fenyegette azt, aki a gon­dosságból ezen a téren bánni keveset is elmulaszt. Azt mondta: „Hogyan várhatna ke­gyelmet-irgalmat az örök bíró előtt az, aki gyennekét kényelemszeretetből, jóléti vagy érvényesülési érdekből - általában: bánnilyen múló, földi érdekből - elkárhozni en­gedte. Elképzelhetetlen, hogy ne a pokol minden kínja várjon az ilyen szülőre..." Ebből, de más jelekből is úgy látszik, hogy a klerikális reakció szeptembene erősí­teni akarja a hitoktatást. Nem akarja beérni a templomi hitoktatásnak azzal a lehető­ségével, amit a legutóbbi két évben alaposan kihasznált, s ami ellen a tantestületek sem küzdöttek számbavehetően. Erre vallott az is, amit a ferences templom gyóntató­székében P. Quirin mondott: „Nem lehet beérni azzal, ami eddig volt, bárha eredmé­nyesnek is mutatkozott... A viszonyok és lehetőségek napról napra javulnak. A gyer­mekek vallásos neveléséért való felelősséget a szülőknek, nagyszülőknek a legkomo­lyabban kell venniük..." Ugyanilyen útmutatás hangzott el a városmajori templomban Szentirmai Sándor gyóntatószékében: „A gyennekek vallásos nevelésének igényei­ben s a katolikus kiállás bátorságában is alkalmazkodni kell a napról napra változó, számunkra mindig javuló viszonyokhoz." 2. A városmajori templom diákmiséjén Balogh András volt ferences beszédének most csak a végét kell kiemelnem. „Gyermekeknek, szülőknek nem szabad gyöngesé­gükre hivatkozni s nem szabad kevéssel beérniük. A szentek példáit kell követniük; a lehetőséghez és erejükhöz mérten, de erejük teljéből ezt kell megvalósítaniuk... Hiszen szentek ma is vannak; ma különösen sok szent él köztünk. Szentek a gyennekek, akik talán csöndben, hangoskodás nélkül, de következetesen vagy már bátor kiállással, pél­damutatóan megvallják katolikus hitüket és meggyőződésüket...Ugyanígy vannak szentek a fiatal, a gyermeknevelő házaspárok s az idősebbek, az öregek közt. A munká­sok közt, akik a gyárban, mások a hivatalokban, iskolák katedráin, a tennelés különféle szerveiben teszik ugyanezt." Úgy látszik: Balogh nagyon érti a módját annak, hogy lo­vat adjon a gyermekek alá. Több jel arra vall, hogy a hitoktatás fokozására a klérus mozgósítja erejét 206 A városmajori templom és plébánia mindenesetre egyik legfőbb

Next

/
Thumbnails
Contents