Egyházügyi hangulat-jelentések 1951, 1953 - Párhuzamos Archívum (Budapest, 2000)

II. FEJEZET LÁSZLÓ ISTVÁN 1951. ÉS 1953. ÉVI JELENTÉSEI

desen jöhet idő, amikor meg kell mutatni katolikus önállóságunkat, bátor kiállásunkat. Erre szükség lehet a választásokon, szavazásokon.") Az asszony hozzátette ezt is: „Hol volt akkor még a választás, amikor Tóth plébános urat ilyen kijelentéssel gyanúsították?" Ez kétségtelenül igaz, de Tóth nem is olyan formában tette kijelentését, hogy az valami közeli választásra, közeli fordulatra vonatkozott volna. Az kétségtelen, hogy a gyóntatószéket felhasználta politikai „misszióra". Most 2 ismerős asszony ült a Tóth-párti asszonyhoz, de azért folytattuk a beszélgetést, amibe beleszóltak ők is. „Már Sidai

166 főtisztelendő úr, volt bencés a plébánoshelyettes. Itt szokott gyóntatni a mellettünk levő gyóntatószékben." Zsidai tartotta a péntek esti bibliamagyarázatokat. Nem hallgatták valami sokan s hallgatói inkább fogytak, mint gyarapodtak a hónapok során. Mindig óvatosan beszélt. Mai példákra, mai kapcsolatokra nem hivatkozott. 2. Közben fél 6 órából 6 óra lett. Az asszisztencia megindult a püspök fogadására. Az asszisztencia élén nem ministránsgyermekek mentek, hanem papnövendékek. Az asszonyok megütköztek azon, hogy nem Hamvas Endre érkezett, hanem Szabó Imre címzetes püspök. Egyik szóvá tette, hogy Szabó békepappal érkezett: Maggal. (Úgy látszik: nagyon számontartják, hogy ki és milyen „békepap".) Mise közben énekeltem, ebből az asszonyok arra következtettek, hogy jó katolikus vagyok s egy-egy dolgot mise alatt is említettek. Az első asszony egy fekete kabátos, idősebb kopasz embert mutatott. „Nézze, az Beresztóczy apja." - „Itt lakik a kerületben?" - „Itt az Ajtósi Dürer soron." - „Tegnap beszéltünk arról, hogy megkérjük: segítsen Tóth főtisztelendő úr ügyében. Talán csak hallgat Beresztóczy az apjára." - „Meg az igazságra" tette hozzá a másik asszony. Mindez az asszonygárda aktivizáltságára vall. 3. A beszédet nem a bérmáló püspök mondta, hanem Raáb Koméi, aki a bérmálási előkészítés legnagyobb részét végezte. Nem ünnepieskedő hangnemben s nem a szülőknek beszélt, hanem prédikációja egészében a gyermekeknek. Elmondta, hogy az újszülött a keresztségben az anyaszentegyház tagjává s a mennyország örökösévé lett; az áldozásban lelke táplálására Krisztus testét, magát Krisztust vette magához. A bérmálásban az anyaszentegyház harcos tagjává lett. A megbérmált fiúcska egyszerre férfivé lett, ugyanilyen változás állt be a lányoknál. A megbérmáltnak már nem lehet csak a saját üdvözülésére gondolnia. Másokat is hívő, erkölcsös, példaadó lelkületű katolikussá kell tennie. Harcot kell folytatnia Krisztus igazságának terjesztéséért, nem puskával kell harcolnia, hanem a szeretet, a meggyőződés, a hit szavával. Ezen a ponton Raáb csak pár szóval érintette, hogy a megbérmált gyermek adjon irányítás[t], erősítés[t], adja a szeretet példáját társainak. Arról részletezve, színezve beszélt vallásos lelke odaadásával adjon példát a „szülőknek, ha ezek közömbösek Helyesen: Zsidai István